Vakon követtelek, mert vakká tettél
látók között az egyetlenegyet,
míg álmodtam rólad, megteremtettél
önmagadnak, hogy semmivé legyek.
Engedd játszani, játszani akar mind,
csalni magunk ellen, hogy nyerjenek.
Régmúlt idők ebédcsalogató
melegségével öleltél át.
Bocsásd kenyeredet a víz színére,
hogy hozzáférjen, kit az éhség gyötör.
Adj részt másnak, közel a végítélet,
trónt ül a bűn fennen az erkölcsökön.
Szállj ki Fiam,
várj itt,
teszek egy kört.
Ma már csak emlékeket farigcsálok.
Szívemben kristály-időnyi lét lüktet
...és rólad álmodom még akkor is
vagy álmokat szövök ébren...
Szelek fürdetik a hullámokat,
fenn vízipókok, lenn aranyhalak.
Fénykötélen hintáznak az árnyak.
Mit nekem a fájdalom
lenyelem mint a könnyeket
mosolygok csak
megszeppenve mint rég