koosán ildikó alkotásai
Érted
Ma félreverek minden hangaszálat,
és szétkiáltom, vágyódom utánad,
kőcsöndjeidből, hogy érzés fakadjon
újjáteremtelek, én pogány istenasszony.
Ősz
sárga, s vérarany palettán
fényeid kikeverte, átfesti
tegnapi harsányzöld világát
láthatatlan óriás ecsettel,
rendezi színpompás halál-
tusád egy misztikus varázs;
Álmodban
Álmodban, ha majd
nálam jársz
tudod, merre kell
menned.
Ajtóm kinyitva vár,
idetalálsz,
vágyad kövezte út
csillámporát
szégyellés nélkül itt
kell levetned.
Nézz rám
/ sanzonszöveg/
Nézz rám!
szemedben furcsa fények égnek,
titok van benne és ígéret;
Ne búcsúzz tőlem el!
Kis Tájhazám
Alsófernezelyre és Nagybányára emlékezve
Kis Tájhazám! Milyen kényszer hajt naponta hozzád?
Felhőfényfátyla dús képzeletemnek föléd miért terül
oda, ahol kereszt áll a szirttetőn, hó födi hegyeid ormát?
Miért visszhangzik harangvirágos rétjeid képe itt belül?
Kétkedéseink
Mint olvadó napfénycsepp hűs kövön,
párolog, atomjaira bomlik széjjel
túlhajszolt napokon, magányos éjjel
létezésünkben a szép és öröm.
Betűkön túl
A betűk értelmed szószilánkjai,
illeszted, szét- és összerakhatod,
mögéjük nyitod tükrös ablakod,
tükörképed fog benne látszani:
Hát Legyen! Vivát a XXI. század költészete! Alcím:Ezek a férfiak / groteszk/
Kinyuvadt üstökön
lobonchiányok,
hasfalon löttyedt
gumipitypangtő,
ez őszön elvirágzott.
/Netán talán majd
ünnep idején
e kókadt fenomén,
jókedve visszatér,
mutatni még mit ér./
Az írás, ha szenvedély
A betűvetés szerelme,
a zizzenő fehér papírlapé,
kéretlen, furcsa szenvedély,
ami felemel, ami megaláz.
Léptem nyomát az ősz takarja
Uram! Megvertél két kezeddel,
szívembe oltott szerelemmel
kószálok az őszi ég alatt.
