ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Lementem akkor azon a lépcsőn,
ahol lezúdult a „magányos gyerekkocsi”.
Tengerparton daruk erdeje fogadott,
a modern igavonás újkori harcosai.

érlelődés

ne hidd, hogy tojásban rejtőzködő
kiscsibék sétálnak elő kedvedért
párosan a verssorok végére
maguktól rímesen összecsengeni,
ha benned nem telt le a keltető idő,
s a kihordást tollad nem melengette
legalább huszonegy napon át.

Mikor az éjjel hajnalpírra vált,
s megkoronázza a parti ősplatánt
megkérdem tőle, tanúm vallatom:
Tényleg árnyékunk sejlett a vízen?

Léteznek holdfényes éjszakák,
mikor minden ezüstözött.
Egy csillag a többi között
ragyog, mint pásztoroknak szokás
az újszülött Jézus fölött.

Utazom újra. Látod, nekem
a pezsgés hiányzik,
ne múljon el egy nap,
ne ébredjen a másik
céltalanul, ha élhetem.
A változás vidít.
Valahogy így van ezzel más is.
Lehangol az egyhangú ködös szürkeség.

Jöjj az erdei forráshoz
Kövek közt hűsen buzog,
Gyökérgrádics- padkákon ott
Lombsátor-mély lesz otthonod.

„ ad Astra” belső számzáras
fény-ufó űrkabinom
az Észak- a 8’ 15” /♂/♀¿ Ώ ∞
kódolt irányba’ „ sub Rosa”
dokkolhatna-e ufódra várva
mágneses térerővonalad
vonzáskörzetének VIP 2/a.
kiemelt szektorába?

elképzelem, s a szó kibomlik, mint a rózsa,
leírom, fénye, árnya gerjed, kész a pasztell,

Fernezelyről Felsőbányára mentünk apámmal,
szürke öltöny volt rajta, és kalap,
Szentistván napi búcsút ünnepeltünk, augusztus húszat,
s mint mindig, gyalog, - így volt szokás -,
hajnalfényű, harmatos erdőszél alatt,
szelídgesztenyésen, almáskerteken át,
rétek, kaszálók ösvénye vitt toronyiránt,
derékig fűben a hegyoldalon,

Pitypang

Új ruhát hord
mától a tavasz,
zöld selyem füvön
fényes pöttytömeg;
rikít, ravasz,
ingerlő sárgasága;