Tévedés
Eltűnt a zaj, az árnyék sűrűjébe ’
tenyérnyi rés nyílott az ég felé,
békesség áradt, és lelkemig érve
fonódott nyugtatón homlokom köré.
A zizzenés, nesz kvarckristály- harangja
kondulatlan csöndbe temetkezett,
kék forrás fakadt szótalan magamba,
szél-fodor borzolt, illatlehelet.
Mellékutcán
A mellékutcán autók haladtak,
Naplementétől hunyorgott az ablak,
Párizsban éjjel
Három gyufaláng egyként izzott az éjszakában.
Az első egész közelről mutatta arcodat
A második szemeid mutatta meg
A harmadiknál megláttam ajakad
ÓDA
Koosán Ildikó
Csöndes tisztelettel fejet hajtva,
levett kalapjukat kézben tartva
állnak méltósággal mind a népek,
ha gyászzene szólal, vagy hozsánna.
Hagynám
Koosán Ildikó
hagynám, mossa el
szemed színét végképp az idő,
de akaratlan, késő bársonyos alkonyatban
felidéz;
Szimbólumok *
Koosán Ildikó
Lila, arany, zöld, s büszke bíboráradat
Robbant az eredeti kékbe Keleten;
Kétely, hevesség, vágyak és harag
Dúl a lélek szűz tengerén, ami szent nekem.
Kire bízzam?
Ha nem vagy, a titkot kire bízzam?