ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Antonio Guareschi: Az öreg Hölgy látogatása

Néhány nappal ezelőtt meglátogatott minket a Hölgy az első emeletről.
Első alkalommal tette nálunk tiszteletét ez az illusztris személyiség.
Az első emeleti Hölgyet szalon (szalonka) elő-ebédlő-dolgozószobánkban fogadtuk, mely tulajdonképpen a nappalink.
Mivel úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy hárman túl sokan lennénk e helyiségben, visszahúzódtam írógépemmel a konyhába, hisz amúgy is össze kellett hoznom egy cikket másnap reggelre. Ám itt is kitűnően hallottam őket, és láttam is innen feleségemet és az első emeleti hölgyet.
Gépelni kezdtem a cikket.
„Nocsak, jégeső?” – kérdezte az első emeleti hölgy.
„Nem, nem. A férjem kopog az írógépen. Ír.” – magyarázta Margherita.
Az első emeleti hölgy azonnal megtalálta a megfelelő és empatikus szavakat.
„Szegény. Ahelyett, hogy aludni menne, rongálja a szemét. Na, de remélem, hogy valamennyit keres azért evvel a kopogással. Legalább annyit, hogy vehessen a feleségének egy új ruhát, vagy magának egy kalapot, esetleg néhány bútort ide a szalonba. Jut eszembe! Igazán nagyon bájos ez a nappali.”
E helyütt kell megjegyeznem, hogy a mi elő-szalon-satöbbink inkább emlékeztet egy raktárra, mint lakószobára.
Tele van bútorokkal, fotelekkel, képekkel, szőnyegekkel, lámpákkal, függönyökkel, és mindenből annyi van, hogy három másik rendes szobát is megtölthetne.
Nincs egy tenyérnyi üres hely a falakon, de annyira, hogy már azon gondolkodom olykor, hogy új képeinket a mennyezetre kell majd rakosgatnom.
Ám az első emeleti hölgy originális magyarázatot fűz meglepő állításához: „Rendkívül bájos kis szalon. Kevés tárgy, szinte semmi, de nagy ízléssel válogatva.”
Aztán az első emeleti hölgy belefog a házmesterné dicséretébe.
„A házmesterné” – mondja – „a lehető legrosszabb, akit találni lehetett. Összesen két blúza van, azok is mindig koszosak; van aztán egy hülye fia, meg egy beteg macskája. Pálinkát vedel, és sokkal tartozik a péknek.”
Aztán – átugorván az első emeletet, hisz ott ő lakik – a második emeleti lakó leírásába kezd.
Érdekes történet kerekedik elő, melyben szerepel egy férfifodrász, annak háromszorosan bukott fiúgyermeke, egy lelécelt férj, valakinek a nővére, és egy részletre vásárolt fényképezőgép.
A harmadik emeleten lakó asszonyról jelentős dolgokat tudok meg.
Először is azt, hogy festi a haját: aztán fölidéződik három műfog, amiért nem fizetett senki a fogorvosnak.
Megtudom, hogy a konyhai csempék az utolsó darabig töröttek, és hogy a harmadik emeleten lakó nő szakadatlanul konzervféléket eszik.
Az első emeleti hölgy igen hangosan, és nagy lelkesedéssel mesél, és az én drága Margheritám tátott szájjal hallgatja.
Megtudom, hogy a negyedik emeleten lakó nő egészen jelentéktelen.
Van egy fia, akiről sejteni sem lehet, hogy mi lesz belőle. Na, és a férje?
Mivel foglalkozhat vajon a férje?
Koszos dzsekiben jár, és hosszú a haja meg a szakálla.
Későn kel, és – mint mondják – éjszakánként bejárja a vidéket, és tyúkokat lopkod.
Mikor az első emeleti hölgy elhagy minket, feleségem váltig erősítgeti (szokása szerint): „Rendkívül rokonszenves hölgy, rendkívül!”

Aztán - természetesen, ahogy szokta - Margheritám váratlanul ráébred, hogy a negyedik emeleten lakó hölgy, az ő maga, a tyúktolvaj férje meg én lennék...