Nem tudhattam, ezt nem tudhattam.
Számban hűlnek a szavak,
mondhatná őket más is. Akárki.
Megfosztva gesztusaimtól,
EGY MÚLTBÓL (1993) FÖLBUKKANT SZÖVEGEM
Mint villanykapcsolóval
az unatkozó gyerek,
úgy játszik veled:
váratlanul kérdezett rá. annyira,
hogy végiggondolni se volt időm.
mi mást is válaszolhattam volna,
ahogy leplezni próbált gyengesége
megint elárulja visszasűrűsödni
képtelen egyenes amelyet rajta
duplán kívül eső pont vonz hogy újra
és újra megkísérelje áttörni
Talán az egyetlen, ami annyira
tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
vele, valahányszor beéred azzal:
elborzadni a tükörbe
nézve, és mégsem szórni átkot
tükörre–képre. nem dadogni,
hallgatni inkább. bár megfejtetted
a titkok nyitját, magad gyújtottad
magadra a házat: himnuszos
balsorsra végső magyarázat.
Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Főszabály: a pillanat teljessége.
A psziché prizmáján most átlépő fény
spektruma. Az árnyalatok. Nem gondol