ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

III. A másik vándor

Kis sorsra festett nagyívű vonások -
Kávézó a semmi közepén.
Kis tragédiák sodra leheletén -
Kávét kérek, mosolyára várok.

Mintha lebegne a gránit -
A lambériás pult, és benne
A fekete szűz, a céda, vagy csak
Egy egyszerű kocsmároslány.
A szomszéd helységből
A rulett hangjai -
Hosszú utam delíriumos viziója.

Rám mosolyog.
Viszonzom, azt hiszem.
A tévé zúg; klipek a VIVÁ-ról.
Testek, belelátott lelkek,
A szokásos.

Kint a reggel ólmos sóhaja
A tájra rója kérlelhetetlenül
A jelen zsibbadt látomásait:
Repülni kell tovább.

Ha itt lenne, idebújna.
(S izzadt flanell ingem textúráját kezébe veszi,
s míg a kocsmároslány beszél,
a céda keze mellkasom simítja.
Én figyelnék arra,
A vidéki rossz sorsú lányra,
De keze már nadrágomban matat,
Míg szeme valami sokkal költőibbről énekel
Izzó ragyogással, szemem fókuszában.
Menjünk haza - hisz megvolt a tánc)
Menjünk haza.
Haza.
Repülni kell tovább.

Fizetek. Itt hagyom. Hisz haza kell mennem:
A horizontra sebtében felfirkált végtelen felé.
Máskor majd, ha már minden mindegy lesz,
Újra betérek ide,
És mikor a kávét hozod, megfogom kezed.

(Maradj, maradj még -
A fekete szűz a szomszéd asztalnál figyel.
'Hisz így lehet csak a lét
Elviselhetetlen könnyűsége
Mázsás súllyá szíveden,
S az én szívemen is.
Ha sosem tudom meg, hogyan maradtál itt
A semmi közepén egy kis kávézóban.
Maradj itt mindig,
Hisz Ő én vagyok.')

'Árnyatok nyomából a régi képeken
Az úton újra megtestesültök.
A fűben fekszetek, és felültök,
S bűnömről kérdeztek út menti réteken.'

Vízió, egy újabb vízió -
Hova visztek?
Miért ragadtok el?
Hová visztek el?

(Fekete rét, és ti ketten egyként
mellettem az eget nézitek.
Hasztalan, kifeszített égiszek -
S a csillagok az égbolt testén sebként

A még meg nem történtről motyognak.
Ahogy megszólalsz, fekete leszel,
És fent egy szörnyű örvénybe veszel -
Csak ragyognak, ragyognak, ragyognak.)

Migrénem lesz. Miért ragadtok el?
Csak másnapos látomás -

S a másik vándor vállamra teszi
Kérges kezét.

'Gyere. Hisz nincsenek itt.
Ne várj rájuk soha:
Előtted az út,
A kifeszített szárnyú végtelen.
Előttem is: az özvegy kis lakása,
Anyám - elhagytam,
apám, akit sosem láttam:
Nincsenek itt.
Csak mi vagyunk,
És az aszfalt.
Mindenütt Istent keresem -
és mindenben meglátom őt.
Csak mi vagyunk,
és a szélvédőn az út:
a háromszögbe zárt végtelen.

Ostoba! Miénk a világ.
Jó csaj a kis szöszi csapos.
Vágod? Vár az út.

(A réten rám nézel
valami még el nem jött éjszaka közepén,
és a bennem őrizett csend vértje mögül
felharsannak a gigászi harsonák -
rákérdezel)

Az ajtótól a kocsiig pár méter csak -
Visszavonhatatlan.
És hiába lennék újra költő;
Nagyon egyszerű:
A betonon tükröződnek a pocsolyák,
És nyakamba vág a reggel,
Ahogy kinyitom az autó ajtaját.

(A kávézó ablakából
rám néz, nem is tudja; miért
de fáj neki,
fáj,
hogy elmegyek)

_

A határon órák hosszáig állunk,
És a másik vándor mesél, csak mesél.

'Isten szól a rádióból.
Az Ace of Base-ben is megtalálhatod.
Nézz ki jobbra, leszek az idegenvezetőd, haver,
Az útpadkákban is istent láthatod.
A restiben, a felhúzott falakban,'

'Útlevelet.'

'A határőr unott életében is őt láthatod.
Nézz csak rá:
Olyan, mint te, vagy én.
Az egyenruha mögött
A vágy, a fáj, a szép.
Ha elképzelsz egy világot,
Az másképp közelít.
Érted?
Az lesz, amit akarsz -
De nem, ahogy elgondolod.
Ha Las Vegast akarsz,
Kis falu lesz, új sorsok fonalával.
Vágod?
Hogy hova -
Átértünk a határon,
Pedig öcsém, ha rádnézek,
Öt év felfüggesztett kapásból -
Hogy hova tartunk?
Afelé, ami jön.
És jön még, hidd el nekem.
Neked, és nekem.
Szabad vagy, látom.
Szabad, mint a föld,
Mint a hétköznapok,
Mikor munkába mész,
Mikor keretbe zárva
A linóleumon
Újra és újra kitárul a világ -
Átvennéd a volánt? Valami a szandálomba ment.
Kirázom. Az út porára.
Jelet hagyok, mint a kutyák.
Szabadság.
Mint az ifjú forradalmak.
A művészetért.
Mi is forradalmárok vagyunk.
Kierőszakoljuk meghatározatlan,
Tudatalatti céljaink az aszfaltból.
És ha fékezek
- Ne félj, nem karambolozunk -
Ha fékezek,
Az úton nyomot hagyunk.
Ha csak egy kis, átkelő csiga látja meg -
Akkor is determináltuk
Csak, mi ketten, az egész világot.
Hisz nincs célunk, és a cél:
maga az út.
Bejárjuk a földet ma éjszaka -'

A kesztyűtartó felett megkopott,
műanyag szűzmária:
az aszfalt ritmusára bólogat.
Észreveszi, hogy bágyadtan azt figyelem.

'Tíz éve lőttem, valahol, egy elhagyott,
ócska vurstli céllövöldéjében.
Jó, mi?
Mindenképp meg akartam szerezni, haver.
A céllövöldés meg odaadta a puskát,
és bár mindig is jól lőttem,
egyszer sem találtam el.
Mikor már hatodszorra fizettem be,
megszánt, és adott egy másik stukkert -
annak csövében még megvolt a menet.
De addigra kitapasztaltam ám,
hogy félrehord:
a cél fölé lőttem, és így megint hibáztam.

Szitkozódni kezdtem.

Hogy így meg úgy, hogy ezt meg azt kívánom neki.
Talán könnybe us lábadt közben a szemem.

Vagy az övé, de végül megszánt, és éves spórolt pénzemmel zsebében
egy kedves mosollyal átnyújotta nekem.
Azóta együtt utazunk.
Isten. Csiga. Las Vegas. Tegyünk be valami jó zenét.'

És ahogy beszél,
És Sting szól a rádióból,
Lassan elálmosodom
A sárgás, kopott hátsóülésen.

Vándorok, Fekete szűz, céda, végtelen,
Emberség, felejtés, feledem,
Fekvés fekete éji réteken,
Fények, lámpák, sztráda, kis mosoly,
Csiga, üdvözülsz, elkárhozol,
Keresem, keresem, itt vagy, meglelem,
Zsebemben, zsebedben, sziklafal,
Céda, szűz, velem, veled, ellenem, velem,
Vándor, céda, szűz, az út, az út, az út

Lassan alszom el, és a másik vándor
Anyja kifüggesztett fényképére néz.
Hajunkra az út borzolja saját mintáira
A kék fiat lehúzott ablaka mellett.
Az út és a rét két színné mázolódik
A lehúzott ablak mögött.
Szürkére festett álmok a szélfogóban -
Az ablakon álmaimba osonnak,
Míg alkonyodik.
Pályaudvarok névtelen, kisszerű,
Álmodó várakozói mellett suhanunk el,
És a fekete a szürkébe hatol -
Csendes, nyogodt örvényben lesznek
Benső csendemben eggyé.
Az unicum illata az első ülésről
Álmaimban kínai teává változik.
És már csak
Ritmus
Tá ti tá tá ti tá - tá ti tá tá tá tá,
Ti ti ti tá tá tá tá tá tá ti tá
A zötykölődés, magam, és beszűrődve
Percente a külvilág,
A csend, és elhagyott otthonom,
A söröskupak
Perdül, perdül,
És anyám,
És húgom,
Tátitátitá,
Az út hibái,
És a csend -

-
-
-
-
-

'Ébresztő haver -
házibuli van.
Jól látod, nem te vagy részeg.
Nikkelsdorfba értünk..
Valami kis, nóném falu
csomó turistabolttal:
Rákosdorf, érted-
ez kell nekünk.
És nézd azt a fényt
házibuli van.
Kinyitom az ajtót. Attól felébredsz talán -
Kurva hideg van.
Befúj a szél.
Hajnali tizenegy.
Az a kis szürke családi ház,
Ott szemben,
Az autópálya mentén.
Hallod? Szirtaki.
Azt mondták, mikor megkérdeztem,
Valami spanyol család lakodalma.
Görög zenével.
Liberálisak vagyunk, nem?
Még két percet aludhatsz,
A kocsibeállóba hajtok -
Aztán irány az éjszaka.
Tudod, Isten, meg minden,
De sajna -
Elfogyott az unicumom.
Lakodalom.
Kéjsóvár asszonyok.
Fiatal lányok.
Zene.
Hallod a sanzon hangjait?
Hegedű!
Indulás
- Száraz a torkom -
Egy tanács: istent keresd a zongora alatt -
Száraz a torkom:
Gyerünk, repülni kell!

-------------------------------------------------------------

Bevezetés - A galamb
I. A fekete szűz
II. A céda
III. A másik vándor
IV. A spanyol lány
V. A dáma
VI. A hagymaárus asszony
VII. A párizsi teaillatú diáklány
VIII. A két eladó
IX. A másik vándor 2.
X. V-effektus
XI. A lord
XII. Lindy
XIII. A mágnás gyermeke
XIV. 900 nappal ezelőtt 1.