álarcban
te és én
kertek alján settenkedik
majd tágul a sötét
szétszóródnak az árnyak
búvik a horizont
magányt dobog a szív
távolban eltűnő vitorla az engesztelés
rácsot markolunk
a házakban
vékony fénypórázon
szűkölnek a szobák
fagybilincsben a város
magadat szabadon
hiába keresed