Ma reggel izgatottan nyitottam be a bankomba. Mert itt bankolok. Én voltam az első, bíztam is benne, hogy hamar fogok végezni. A sorszámmal a kezemben leültem.
Gyors hitel, ez állt a fecnin, és egy szép nagy fekete egyes. Jól indul a nap. Ha minden flottul megy, még odaérek a plázába tízre, és az enyém lesz az a csodagép.
Vártam. Türelmesen olvasgattam a tájékoztatókat, aztán néhány perc múlva már egy kicsit türelmetlenebbül pillantottam az órámra.
Te jó isten! – ugrottam fel. – Elkéstem!
Rendeztem arcomon a rémületet, és mintha éppen csak kiugrottam volna a mosdóba, már a helyemen is voltam a pult mögött. Egy szemvillanással felmértem az asztalomon sorakozó papírokat, és barátságos mosollyal az arcomon, szólítottam az egyes számot.
Halkan csilingelt az ügyfélhívó. Másodszorra ugyanolyan türelemmel, és diszkréten, mint előszörre, bár mintha ez a trilla kicsit sürgetőbb lett volna.
A kezemben nyugvó papírszeletkére pillantottam, és mi tagadás, szégyenkezve elpirultam. Feltartottam magam.
Átcsusszantam a pult felett, és az ügyfeleknek kijelölt fehér négyzetben végre elmondhattam jövetelem célját. Meg is mutattam a papírokat.
- Ez így nem jó! – ingattam a fejem, ahogy az űrlapokat nézegettem.
- De hát… - kezdtem.
- A bruttó összegek rossz helyre lettek írva, itt hiányzik a pecsét, mutattam.
- Ezt gyorsan lehet orvosolni, - lélegeztem fel.
- Persze, bólogattam, holnap vissza kell hozni a papírokat, ezek helyett adok újakat.
- De hát az akció csak ma tíz óráig érvényes, és nekem nagyon fontos…
- Legközelebb majd jobban…
- De nincsen legközelebb, emeltem fel önkéntelenül is a hangomat, mert fájt az elutasítás.
- Kérem, csendesebben, léptem közelebb a pulthoz és erélyes fellépésemmel, biztonsági őrhöz méltó magatartással magamba fojtottam a szót.
- Semmi csitítgatás, emeltem fel a kezem. – A vezetővel szeretnék beszélni. Sőt követelem, hogy egy illetékessel beszélhessek!
- Ennek semmi akadálya, igazítottam meg a nyakkendőmet, és arcomra egy bejáratott problémamegoldó mosolyt varázsoltam.
- Kérem, vettem vissza én is a hangerőből, mert éreztem, itt lehet keresnivalóm. Csak nyugodtan!
- Nem láttuk mi egymást valamikor a közelmúltban? – tettem fel a barátkozó kérdést, kihúzandó minden támadás méregfogát, hiszen az ismerősök könnyebben megtalálják a közös nevezőt.
- Most hogy belegondolok, párolgott el az agresszivitás a hangomból. – Ma reggel a borotválkozó tükörben láttam ezt az arcot. Meg is vágta magát, helyesebben magam, de ügyesen eltüntettem ezzel a kis tapasszal.
- Tényleg, bólogattam. – Milyen remek a memóriája. – Tehát, mi lenne a probléma.
- Hitelre lenne szükségem, lélegeztem fel, és megneveztem az összeget.
- Ez csak természetes, bólintottam, mert megbíztam magamban. Intézkedem, hogy ne kelljen az adminisztrációval foglalkozni, hiszen a kis cetlijén is ez áll, gyors hitel, mosolyodtam el, és kitöltöttem egy csekket.
- Örök hálám, néztem könnyes szemmel a számokra.
- Ha nem veszed tolakodásnak, nyitottam ki magam előtt az ajtót, már tegeződtünk is, ahogyan az egymáshoz közelállók közt ez szokás, odaszólnék a plázába, ismerős az ottani főnök, tegyék el neked azt a gépcsodát.
- Köszönöm, hálálkodtam még néhány pillanatig, és örömmel töltötte el a szívemet, hogy egy kis ismeretséggel milyen flottul mennek itt a dolgok…