Próza
GYÁSZHÍR
Kedves alkotótársak és látogatók!
Szomorúan hozom tudomásotokra, hogy édesapám, Dr. Kovács Tivadar Ferenc, az Artpresszó főszerkesztője, sokatok számára theodor rövid betegséget követően, 2023. január 7-én elhunyt.
2023. február 17-én 15 órakor veszünk tőle végső búcsút a Lélekhajó ravatalozóban. (1096 Budapest, Ernő utca 30-34.)
100 szavas novella
100 szavas novella
Zsiga
A délutáni nap ferde sugarai végig szántották az utcát megnyújtva az árnyékokat. A járda mellett álló fák árnyékát, a villanyoszlopét, a szemetes kukáét és a Zsigáét is, kinek akkorára nyúlt az árnyéka, akkorára, mintha egy mesebeli óriás lenne.
Zsiga békésen várakozott, tudta, hogy anya nem sieti el a bevásárlást. Mindent, háromszor is megnéz, az árát, a szavatossági idejét, az összetételét, az adalékanyagokat, meg még ki tudja mindent, amit csak ő tud.
A hid
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Balogh Arthur: A híd
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fullasztó volt a hőség.
Fények
Balogh Arthur: Fények
Végtelen folyosók, lépcsők, és néptelen termek, melyekben csak a látogatók moraja és lépteik emléke lebegett. Mindent az éj takart. Csak az ajtók fölötti felírás: »Kijárat« vörös lámpája volt az egyetlen látható fény.
Bágyadt derengés szűrődött át a hatalmas ablakokon. A folyópart lámpái az üvegek közötti keresztfa képeit rajzolta a festményekkel kárpitozott falakra. A gépkocsik reflektorfénye átsiklott a mennyezeten, mielőtt eltűnt a semmiben.
A hó
A hó
Január 15
Reggel öt óta hullt a hó. Az északi szél úgy tolta a kövér, fekete felhőket, mint egy puli a csordát.
A terasz ajtót kinyitva látta, hogy minden fehér volt. Tíz centis hó takarta a kertet. Annyira esett, hogy nem látta az út menti fákat sem.
Március volt
https://artpresszo.hu/sites/default/files/picus.jpg
Kisgyerek koromban a város szélén laktunk. Minden szomszédunknak szőlőskertje, gyümölcsöse volt, s a közelben folyt egy patak, mely hóolvadáskor meg zivatarok után megduzzadt és haragosan csapkodta a parti füzek belelógó ágait. Mi, apró gyermekek féltünk is tőle ilyenkor, de csodáltuk is erejét, ahogy ostromolta, a köveket, sziklákat. A tél visszahúzódott, a hó elment, a fák ágain napról napra duzzadtabbak lettek a rügyek. Egyik nap pedig megjelent a fűzfavesszőkön a picus, a barka. Gyorsan letörtem egy ágat, s bevittem édesanyámnak.
A vörös Csillag
Arthur Z Balogh:
A vörös csillag
Az álmom volt. Egy gyermek álma. Mikor a nagyszülőknél nyaraltam a nyári szünidőben, esténként, napnyugta után kereste tekintetem a picike vörös foltot az égen. Az álmomat.
Később könyveket olvastam. Utazás a holdba, és az Élet a Marson. A Földünktől annyira különböző bolygó megigézett. Már fiatalon vágytam látni és megismerni a könyvekben leírt világot.
Az új asszony
Belvárosi lakásunk szomszédságában lakott Tamara az édesanyjával, Hajnalkával. Szokása ellenére este sokáig fennmaradt a TV előtt, másnap ugyanis szabadnapos volt, s így elengedhette magát. Mikor aztán elaludt, álomtalan mély álomba merült. A telefon erőszakos berregése ébresztette fel.
- Ki volt az, anyu? – riadt fel. - Ilyen kora hajnali órában ki az ördög lehet? – dörmögte morcosan.
- Szilvia! – vetette oda sietve, az anyja és kisietett a fürdőszobába.
