ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Fullasztó hőséggel árasztotta el a Földet az óriási Nap, s az emberemlékezet óta mélykék ég, vörös volt.
Hátát háza omladozó falához támasztotta. Mozdulatlan, hunyorgó szemekkel — egy ideje rosszabbul látott, mint fiatal korában —, nézte a semmiből jövő síneket eltűnni az ismeretlenben.
Évek óta nézte a vonatokat. Így ülve, mint most, háta a falnak támasztva hallgatta a sínek énekét, mikor egy vonat közeledett. Az erősödő ének acél- és energiaorkánná változott.

A szobában ott a csend. Egy hanyag ajtó csattanásából született, valahol a földszinten.

Előzmény: Cseresznyefavirágok novella.

Matuzsálem
Ma milyen nap van? Nem tudom. Ma. Minden nap egyforma, a hétfő olyan, mint a csütörtök.
A nap keleten kel fel, és nyugaton nyugszik. Változatlanul. Sokszor esik az eső, máskor
meleg van vagy havazik. Végtelen ismétléssel.
Mikor gyerek, vagy fiatal ember voltam, minden más volt. Új. Barátok, szülők, ismerősök
vettek körül. Szerelmek és barátságok. Olyan voltam, mint a többiek. Mint mindenki más.
Növekedtem és felettem is szálltak az évek. Semmiben nem különböztem a többi embertől.
Kezdetben a változás alig észrevehető volt. A 45. életévem betöltése után nem öregedtem.

Sally

Sally szépségével csak butasága volt egyenlő. Csodálatos fekte ruhája úgy csillogott mint tekintete amikor úrnőjére nézett. Annyi minden volt ebben a tekintetben. Végtelen szeretet, vak bizalom és valami megmagyarázhatatlan érzelem mint a megértés.
Nem tudom, hogy valóban buta volt-e? Ritkán láttam néhány alkalom adtán és csak rövid ideig. Amikor először mentem Almához, ő mondta, hogy:
„Sally buta, ne zavartassa magát!”

Eltűnés

Hartmann utált az emberek magánéletében turkálni. Imádta nyomozói munkáját, keresni a bűnözőket, de nem szeretett senki személyes holmija között turkálni és intimitásukat megerőszakolni.
Rendben tartott lakásban voltak. Napfény és melege áradt be a hatalmas, csukott erkélyablakon, bezárva a dohos szobaszagot. Könyvek katonás sorban a könyvállványon és össze-vissza egy kis asztalkára dobva. Hartmann a címüket nézte. Shakespeare szonettjei mellett filléres, állomási ponyvaregények és Platon Lakomája. Sehol semmi fénykép. A falakon három impresszionista mester kópiája.

Sorsok

Képeket nézegetek, papíron, lapokon, az életben. Minden kép más.

NEHÉZ MUNKA

Szekér halad. Mögötte a lemenő nap, arany sugarak porral játszanak. A férfi kezében bot, barmokat bíztat, arca izzadt.

Lassan halad... Már otthon a gondolat, akkor ölében gyermeke szunnyad, vacsoraillat. Szeme szűkül, keskeny résen lát, nézi a messze kanyargó út porát.

Aranylóű levelek alatt menedéket kutat. Ott távol a hűs patak. Mögötte, mint nehéz kő pihen a napi gondolat.

Homlokában cikázik a pillanat. Színes fonallá szövi az otthoni nyugalmat.

Balogh Arthur: A kapu

Szokása szerint korán kelt fel, hogy megkóstolja a reggeli harmat mosta gyümölcsöket. Kertje végén a napfényben fürdő hatalmas műhely épülete mintha elnyomná a málnabokrokat.
Egy pillanatra megállt a veranda utolsó lépcsőjén és mélyet szippantott a friss levegőből. Figyelmét az épület tetején ragyogó fény keltette fel. Úgy csillogott, vibrált, mintha élne! Gondolkozni sem volt ideje, mert a fény megmozdult, életre kelve feléje rohant és beburkolta, majd szétpattant, mint egy szappanbuborék. Egy kapu nyílt meg előtte.