ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

100 szavas novella

Zsiga

A délutáni nap ferde sugarai végig szántották az utcát megnyújtva az árnyékokat. A járda mellett álló fák árnyékát, a villanyoszlopét, a szemetes kukáét és a Zsigáét is, kinek akkorára nyúlt az árnyéka, akkorára, mintha egy mesebeli óriás lenne.
Zsiga békésen várakozott, tudta, hogy anya nem sieti el a bevásárlást. Mindent, háromszor is megnéz, az árát, a szavatossági idejét, az összetételét, az adalékanyagokat, meg még ki tudja mindent, amit csak ő tud.

https://artpresszo.hu/sites/default/files/Bazár SSA46238.JPG

https://artpresszo.hu/sites/default/files/picus.jpg
Kisgyerek koromban a város szélén laktunk. Minden szomszédunknak szőlőskertje, gyümölcsöse volt, s a közelben folyt egy patak, mely hóolvadáskor meg zivatarok után megduzzadt és haragosan csapkodta a parti füzek belelógó ágait. Mi, apró gyermekek féltünk is tőle ilyenkor, de csodáltuk is erejét, ahogy ostromolta, a köveket, sziklákat. A tél visszahúzódott, a hó elment, a fák ágain napról napra duzzadtabbak lettek a rügyek. Egyik nap pedig megjelent a fűzfavesszőkön a picus, a barka. Gyorsan letörtem egy ágat, s bevittem édesanyámnak.

Belvárosi lakásunk szomszédságában lakott Tamara az édesanyjával, Hajnalkával. Szokása ellenére este sokáig fennmaradt a TV előtt, másnap ugyanis szabadnapos volt, s így elengedhette magát. Mikor aztán elaludt, álomtalan mély álomba merült. A telefon erőszakos berregése ébresztette fel.
- Ki volt az, anyu? – riadt fel. - Ilyen kora hajnali órában ki az ördög lehet? – dörmögte morcosan.
- Szilvia! – vetette oda sietve, az anyja és kisietett a fürdőszobába.

https://artpresszo.hu/sites/default/files/leves, leves.jpg

A fehérre sikált konyhaasztalnál gubbasztott Julis. Hallotta, amint János kinyitja a nyikorgó kertkaput. „Az is mindjárt leszakad a sarkából” – futott át az agyán. Jön az ember tovább, döngve csapódik a bejárati ajtó. Julis fel se néz, csak ül magába roskadtan.
- Brr! De hideg van kint! – lép be, s már veti is le a kabátját János – no, de itt sincs valami nagy meleg.
Az asszony nem válaszol, hanem az asztalra dőlve zokogásban tőr ki.
- Mi van Juli? – döbben meg az ember.

https://artpresszo.hu/sites/default/files/svény - path.jpg

Halmágyi Vince fiatal korában nagy tehetségnek számított, mint drámai színész. Bánk Bánt is alakította. Később aztán történt vele valami. Valami törés.
Szerelem?

https://artpresszo.hu/sites/default/files/toló - kerekes_blue k...jpg

Szembe jött velem az asszony a szomszéd Kis utcából, s köszönésképpen felém bólintott. Szinte felkiáltottam a meglepetéstől – tisztán, rendesen volt öltözve, majdnem elegánsan.
- Mi gondod vele? - kérdezte a nejem.
- Hát, ismerem régről és csak…
Csak, csak!
Felködlik egy kép előttem, ahogy könyörgő szemekkel megállt előttem a koszos ruhába öltözött ember. Elég kellemetlen szél fújt, és a hó is pilinkázott, kékes-vörösre fázott kezeit kinyújtva közeledett.
- Adjon egy kis kenyérre valót! Csak pár forintot.

https://artpresszo.hu/sites/default/files/Girtai _Trio_2023-06-05_12-14-12-514.jpg

A zenekar valami modern darabot játszott, de én nem bírtam végig hallgatni. A hegedő és a kürt belekezdtek egy különös duettbe … és „éles hangon felsüvített a zuhanó bomba. Pont a fejem felett. Vííí! Bumm!” – Befogtam a fülem, ne halljam és kimentem a teremből. Addig bolyongtam süketen, kezemet a füleimre szorítva a Kultúrpalota folyosóin, amig a feleségem rám talált és nyugtató szavakat duruzsolva le nem ültetett egy padra.
Soha többet ilyen koncert!

„véletlen útitársaknak beszélik el…” (Pausztovszkij)

Az átszállásra hosszasan kellett várnom. Meguntam a füstös váróban üldögélni és kiálltam a peronra. Legalább nem a mások füstjét szívtam. Inkább a mozdonyét, de azt szerencsére elfújta a szél. Meg aztán szórakoztatóbb is volt az ide-oda gördülő vagonokat nézni, mint a váróban dohányzó, vakaródzó, hortyogva szunnyadó utasokat.

Ki merem jelenteni nyugodt szívvel, hogy semmilyen titkos, törvénytelen dolgot senki sem végez nálunk!