ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A Hold és a világ

A Hold odafent unatkozott,
széthúzta felhők függönyét.
Rég szánta bánatom,
messze nézett.

"Ha lenne egyetlen ember,
tiszta, mint a tenger…"
Valaki chatelt, késő éjjel.
A Hold nézte a sorokat,
meg a világot: egyetlen ember -
olyat nem látott.

Öreg már a szeme, régen nézi
a lenti világot…

***

Sorsok

Képeket nézegetek, papíron, lapokon, az életben. Minden kép más.

NEHÉZ MUNKA

Szekér halad. Mögötte a lemenő nap, arany sugarak porral játszanak. A férfi kezében bot, barmokat bíztat, arca izzadt.

Lassan halad... Már otthon a gondolat, akkor ölében gyermeke szunnyad, vacsoraillat. Szeme szűkül, keskeny résen lát, nézi a messze kanyargó út porát.

Aranylóű levelek alatt menedéket kutat. Ott távol a hűs patak. Mögötte, mint nehéz kő pihen a napi gondolat.

Homlokában cikázik a pillanat. Színes fonallá szövi az otthoni nyugalmat.

- ahol a halál arat -

Messze tekintek - oda.
Kora esti égen zafír
kövekkel kirakott
fénylő csillagok...

Sok ezer emberi élet
távozott... Vajon
medig ragyogott?

Mennyi ember sír, idelent?
Könnyes szeme égre néz,
vigaszt keres...

Fentről simogató mosolyt
kap...
Hiába minden, beforratlan
sebek szakadnak!

Nem vár más csak sötét
selyem-suhanású
éjszakai álmom.
Imák köntösébe
öltözetetem lelkem.

Egyedül hallgatom
szívem dobbanását,
ezt a halk kis zenét.
Ritmusa altat, majd
felkavar, mint rég múlt
- zivatar.

Évekkel ezelőtt, pár esős nap után eláztak az őszi levelek, égyre több lett a vizes levél előttem.
Őszi napok, emlékek ragyogó napsütésben, amit mindig úgy szerettem. Benne van ugyan az elmúlás, de erre mindig úgy gondoltam, csak időleges, hogy helyet alkalmat adjon az újjászületésnek - majd.
Addig pedig - ősz: terített asztal, színes gyümölcsök, ízek, kapuk nyílnak - iskolakapuk, apró léptek.
Milyen jó volt tenyerembe simítani a kicsi kezeket?

Nézem a kezem, csodálkozom,
ujjaim közt az idő, mint a tegnap
- hogy szalad...

Félúton, élet és halál között
téblábolok. Mindig a célt
kerestem, fut előlem.

Régi, kopott saru a kezemben, vajon
ki mondja meg bárkinek mikor csillan
majd egy lefutó fény, az ég peremén...

Addig pedig az úton járni kell.
Emelt fővel. Szeretni az életet,
akkor is, - ha ott távol, háborúban -
mindent porig égetett.

Szeretnék úgy tükörbe nézni,
hogy azt lássam, aki voltam,
mikor? Azidőben, azelőtt...
Úgy döntöttem, vissza -
amíg lehet - a régi időbe.
Egyedül. Nézd majd minden
- léptem!

Zűrzavaros világunkra néha
visszanézek, elég volt!
Biztos kezet keresek, s
tisztességet!

2023. május 12.

Kellene valami karácsony - varázs.
kerestem fenyőillatban, arany ragyogással,
régi díszek... ez csak hangulat, mást szeretnék.
Szívembe nézek, valahol ott mélyen, boldog
melegségben... szeretet ragyog vissza.

Csendes várakozás, lélek-fényben...
Nézz rám, kérlek... szememben, szemedben
béke, szeretet fénye, minden amit adatok.
- karácsony, karácsonyok!

~ kezdet és vég ~

Éveket kergették, régi képeket pergetek.
Hagyd, hogy vezesselek!
Messze ködös táj.
Oszlik a homály. Zene lüktet, szikláról sziklára fut a tekintet.
Kanyargó út alatt futó kis patak.
Tavak mellett emberek. Zuhogó vízesés siet. Hova a rohanás? A zene ereje visz tova, kis faluba. Bent a házban széles keret. Nézem magam a tükörben. A látvány érdemtelen.

A türröződés csodás a természetben.
Ezer rajz a vízben.
Fák hajlata, színe, híd íve, boltozata.
Lapot fordítok, fűzfa hajlik ott.
Nézd velem a kéklő eget, hegyet!
Tükröz az est.

Elromlott a világ,
kinyílt egy régi
szelence,
szél fújja porát...
Jobbért sírunk
mind!
Milliók várják
a csodát.
Most nincs
megváltás.
Tudod az utat...
Taposd
- magadnak!