https://artpresszo.hu/sites/default/files/regény_35554.jpg
Mindig meséltem a lyukasórákon.
Egy egészen másik világot talált a padláson. A padlásablakok szűrte nappali fény titokzatos hangulatot varázsolt. A nyitva maradt lépcsőajtón keresztül látta a délutáni napfényben fürdő konyha egy részét míg ő a félhomályban maradt a tető alatt.
Meleg kárpitozta a levegőt.
A poros gerendákról csüngő pókhálók, mint könnyű szellemujjak cirógatták arcát.
Egy háromágú lámpa izzó nélkül várakozott az egyik sarokban poros hamutartó asztalkával. Elmúlt téli estékről álmodozott mikor lágy fénye árasztotta el a homályt s körülötte zajlott az élet?
Egy végzős, nagydiákokból álló kis csoport szaporázott vidáman beszélgetve kifele a városból. A dombra igyekeztek, hogy saját hagyományuk szerint ott adjanak hangot az életörömnek, mely eltöltötte a szívüket, hogy köszöntsék a tájat, a fákat, az égen úszó fellegeket, a szelet, az embereket és magukat.