ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az élet folyton tanít és te kerülöd a választ
a legegyszerűbb kérdésekre, de gondatlanságodért
majdnem mindig kibírhatatlan szenvedéssel kell fizetned,
és a vétkest mindig-mindig máshol keresed,
elnyújtva agóniáját bálványozott önzésednek.

Nem hiszed el, hogy megkaphatsz bármit, és nem akarsz
örülni, nap mint nap követed lidérces álmaid,
egyik gondolattól a másikig, egyik élettől
a másikig, egyik univerzumtól a másikig,
egyik rejtélytől a másikig, egész a végtelenig.

Engedted még egyszer elillanni a pillanatot
mikor szembenézhettél volna önmagaddal, egyetlen tükör,
mely olyannak mutat amilyen vagy, mégis azt választod
mely torzít, hogy elcsábíthasson még egyszer
és kereshesd utad még sokáig a labirintusban.

Elvarázsolnak a színek, úgyszintén az árnyak,
a keresés egyre nehézkesebbé válva,
elcsábítva ismeretlen árnyalatok varázsától,
melyek a jó és a rossz rafinált keverékei,
mit kordában tartanak görcsös akarás, újítások, érzések.

Kerestél, akaratlanul, zarándok gondolatokban,
annak a kétségbeesésével, ki sohasem látta
honnan ered a megbocsátás, a fény, a szerelem,
élénken hordva lelkén nemgyógyuló sebét,
térből és időből kifordult galaxisokban.

Mennyi bánat van a világban, gondoltad annyiszor,
folytatva azt, mi saját sanyarú életednek tűnt,
nem akartál lemondani egyetlen gondolatról sem
mely a keserű történések örvényébe lökött:
nem akartál mást, csak ugyanúgy élni tovább...

Eltévedtél, rohangálva a kétségbeesés kanyargós
útjain, lidérces álmaid beteges képzelgésekkel
etetve, vagy valami jobbra, többre vágyakozva
anélkül hogy gyanítanád, mennyire közel vagy
mindahhoz, ami örök idők óta a tied.

____________________________

Fordította: P. Tóth Irén

Cât de aproape
de Elena Liliana Popescu

Viaţa te învaţă mereu şi tu ocoleşti răspunsul
la întrebările cele mai simple, dar plăteşti nepăsarea
întotdeauna cu suferinţă, aproape de nesuportat,
şi cauţi vinovatul, întotdeauna altundeva,
prelungind agonia egoismului idolatrizat.

Refuzi să crezi ca totul îţi este dat şi nu vrei
să te bucuri, urmărind himeră după himeră
de la o zi la alta, de la un gând la altul,
de la o viaţă la alta, de la un univers la altul,
de la un mister la altul, până la infinit.

Ai lăsat încă o dată să treacă-n nefiinţă clipa
în care te-ai putea privi, singura oglindă
ce te arată aşa cum eşti, preferându-le
pe cele care deformează, pentru a te amăgi
încă o dată şi a mai hoinări prin labirint…

Te fascinează culorile, de asemenea umbra,
căutarea fiind din ce în ce mai anevoioasă,
ademenită de farmecul nuanţelor necunoscute
din rafinatele amestecuri de rău şi de bine,
încorsetată de spasm, de senzaţii, de nou.

M-ai căutat, fără să ştii, în orice gând peregrin,
cu disperarea celui ce n-a văzut niciodată
de unde izvorăşte iertarea, lumina, iubirea,
purtându-şi vie rana din suflet, nevindecată,
prin galaxiile contorsionate de spaţiu şi timp.

O, câtă tristeţe e-n lume, ţi-ai spus de-atâtea ori
continuând ceea ce părea să fie viaţa ta grea,
fără să vrei să renunţi la nici unul din gândurile
ce te-au aruncat în vâltoarea de fapte amare:
n-ai vrut decât să trăieşti mai departe la fel…

Te-ai rătăcit alergând prin întortocheatele cărări
ale disperării, hrănindu-ţi cu imagini bolnave
visele de coşmar, sau năzuind spre mai mult,
spre mai bine, fără să bănuieşti cât de aproape
eşti tu de tot ceea ce este dintotdeauna al tău.