Fövényi Sándor (Főnys): Lehettél volna
Azt hiszem, lehettél volna az életem is,
és még annyi más: talán az a távoli ragyogás,
ahová most vonatom visz,
kihagyva néhány sosemvolt állomást.
Valamiért olyan kevés emlékem maradt rólad.
Emlékszel? rongyos csalónak hittük a világot,
ezért virágaimat szórtam rád óvó takarónak,
szemem forró jázminjait,
de ölelkezésünk mégsem fogott újra lángot.
Azt hiszem, lehettél volna az életem is,
és még annyi más: talán a pillanat,
amiben arcod fel-felbukkan, majd elmerül,
mint folyó fodraiban a lenyugvó nap.
Most itt állok a semmi peremén,
megannyi beléomlott remény fölött,
a te bűnöd szülte az enyém,
lebegjünk hát még egyszer ég és föld között,
ahogy régen, mikor meleg hajnalokon
alabástrom szoborrá vetkőztél nekem.
- Vendégek alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges