Nem vagyok én sem Istennek,
sem sorsnak nagy kegyeltje,
panaszt ezért mégsem tehetek.
Ha titkon mégis gazdagságra vágyom,
egyedül csak rongyos lelkemet
szeretném néha díszbe öltöztetni,
mint mikor a tavasz közeleg:
a föld is, minden újjászületéskor
ünnepelni díszbe öltözik:
virágszőnyeg, bársonyos, zöld pázsit
fogadja, mint minden magzatát,
édesanyja, mintha volna néki,
és ajándék minden megújulás.
Nem vagyok én sem Istennek,
sem sorsnak nagy kegyeltje,
panaszt ezért mégsem tehetek.
Új életet - két gyönyörűt - kaptam,
egy fiút, és egy leánygyermeket.
Jöttüket is gyémánt-ragyogással
ünnepelte a világ velem.
Szebben soha nem dalolt még lélek:
nincs nagyobb kincs, mint e két gyerek.
Nem törődtem többé faggyal, téllel,
minden tavasz új reményt hozott.
Lelkembe a két kis érkezővel
tengernyi kincs: öröm költözött.
Nem vagyok én sem Istennek,
sem sorsnak nagy kegyeltje,
panaszt ezért mégsem tehetek.
Kincseimből egyet elraboltak,
ünneplőruhám a fekete.
Bár szakadna kétfelé a szívem
- énekelném - összeroskadok… !
Istenemnek imát mondok mégis,
hogy kincseimből egyet meghagyott.