ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

**

" Hát nem érted, hogy nélküled számomra nincs se holnap, se holnapután!"

Elvirágzott a május. A nyár komolyan vette feladatait, meg akart felelni az elvárásoknak. Míg a két férfi reggeltől estig a mezőn perzselődött, Erzsi végezte a házkörüli teendőket, amiből akadt épp elég. Lámpagyújtáskor fáradtan ültek asztalhoz. Némán kanalazták a levest, pedig Istinek nagyon nyelvén volt néha a szó, de magába fojtotta. Annál többet mondott a szemével, amikor kanala fölött titokban az asszonyra lesett.
Nap nap után morzsolódott le a kalendáriumból. Szeptemberben már jól látszott, hogy Erzsi gömbölyödik. Újra megindult a falu nyelve. Mintha hihetetlen dolgot láttak volna az emberek, mindenki elképedve sopánkodott.
– Azt mondják, Isti, lesz, kit pesztrálj! – hergelték ifjú Barthát a falubeli legények.
– Pesztrálja az, akié! – mordult vissza ő, de amikor egyik közülük kaján vigyorral arcán megkérdezte, hogy "Biztos, hogy neked nincs közöd hozzá?" – ő megragadta a szemtelenkedő vállát, és amikor keserű dühének fullánkjait a szemébe fúrta, annak torkán akadt a szó. Aztán heves indulatában úgy lökte el magától, hogy társai húzták ki a meghökkent legényt a kerítés lábon maradt lécei közül.
– Legközelebb a fogatok fog így kihullani a porba, csak sokat járjon a bagólesőtök! – fűzte hozzá, és otthagyta a szájhősöket, hadd emésszék meg a történteket.
Eltelt Karácsony, nyomában Új Év is. A faluban élte mindenki a maga győztes vagy vesztes életét. Nemsokára megszületett a Bartha család legifjabb sarja, Gergő. Az új jövevény megelevenítette életüket. Jöttek-mentek az asszonyok. Ki levest hozott, ki egy csirkét, mások kalácsot, vagy egy üveg bort. Ellátták a gyermekágyas anyát mindennel, ahogy a szokás diktálta. Aztán dicsérték az újszülöttet és gratuláltak a büszke apának. Az biztos, hogy Bartha Pista bá’ még egyenesebb derékkal lépkedett a falu utcáin, mint eddig. A korabeli férfiak cinkosan kacsintottak rá : "Ezt ügyesen megcsináltad, Pista!"
Ő pedig mindenkinek fizetett a fia egészségére.
Erzsi csak a házban tett-vett, és a kis Gergőt gondozta. Meg is látszott azon, mert szépen gyarapodott. Idős Bartha István beteljesülve érezte életét. Lelkében hálás volt a sorsnak a szép napokért, melyek beragyogták élete lemenő éveit.
Amikor kitavaszodott, Erzsi kisfiát egy kosárba tette, és magával vitte a kertbe. Ott letette egy ösvénybe, ahol a gyermek nagyokat aludt, míg ő örömmel tett-vett a veteményesben.
Beköszöntött a szénaillatú nyár. És ahogy a kertek, mezők virultak, úgy szépült a fiatalasszony is. Melle kitelt, csípői kikerekedtek. Szemrevaló menyecske pattant ki abból a vézna, sápadt leánykából, aki volt, amikor idős Bartha István a házába hozta. Férjeura nem bírt elmenni mellette anélkül, hogy meg ne szorongatta volna. Ha Erzsi vonakodott, ő duzzogva járt-kelt az udvaron és egy-egy pohár pálinkában kereste a vigasztalódást. Az éjszakával azonban elmúlt bosszúsága és így teltek a napok egymás után.
Csak ifjú Bartha nem lelte helyét a családban. Reggel kiment a mezőre, estig senki se látta. A vacsorát leszegett fővel kanalazta és csak néha pillantott a szótlanul sürgölődő fiatalasszonyra. A kis Gergő iránt nem érdeklődött soha.
– Mi a bajod, mét vagy olyan búvalbélelt? – állt elébe egyik este az apja. Ő azonban nem felelt, kikerülte az öreget és kiment a kapun, amelyet bevágott maga után, hogy csak úgy döngött. Úgy hírlett, hogy amióta a kis Gergő megszületett, ő az estéket a kocsmában tölti. Erzsi sejtette az ifjú Bartha baját, és igyekezett nem táplálni a tüzet, amely a fiatalember lelkét emésztette.
– Ideje lenne megkeresztelni a gyermeket – hozta szóba egyik este Erzsi.
– Ha lejár a szénacsinálás ideje, héthatárra szóló keresztelőt tartok a fiamnak, düllesztette ki mellét elfogultan idős Bartha István.
Úgy történt, ahogy eltervezték. Egy forró nyári napon Gergőt elvitték a templomba, és keresztyén emberpalántaként hozták haza a szülői házba, ahol gazdagon megterített asztal mellett ünnepelték meg a boldog eseményt. A bor megoldotta a vendégek nyelvét. A férfiak termésről, beszolgáltatásról, mindenféle adókról beszélgettek, azokról a nehéz időkről, amelyek akkoriban jártak. Az asszonyok a kis Gergő körül sürgölődtek, és sunyi képpel találgatták, kihez hasonlít.
– Aztán mondjad, angyalocskám, jól bánik veled az urad, nem bántott még? – kérdezte az az özvegyasszony, akiről azt suttogták a faluban, hogy szeretné, ha reggelente ő kelhetne fel idős Bartha István ágyából, nem egy ilyen ágról szakadt tapasztalatlan fruska, mint Erzsi!
– Meghiszem azt! A tenyerén hordoz, mint egy grófnét! – vágott vissza Erzsi. – Miért? Tán magát verte az ura?
Az özvegyasszony szúrós pillantást lövellt Erzsire és
elengedte a füle mellett a kérdést.
– Hát, Istikával jól kijösztök? – viszketett a nyelve egy másik asszonynak. Szegény fiú! Azt hallottam, amióta meghótt az anyja, bánatában iszik...
– Nincs vele semmi bajom – rándította meg a vállát Erzsi.
A kérdezőn látszott, hogy pikánsabb választ várt volna, de be kellett érnie ennyivel.
Egy idő után az emberek szedelőzködni kezdtek. Idős Bartha István még marasztalta volna őket, de nem volt kit. Fejni kell – mondták –, a hízók is visítnak már az éhségtől.
Miután kiürült a ház, Erzsi megkönnyebbülten felsóhajtott. Hogy a fene a csípős nyelvüket...! – gondolta és szempillantás alatt helyére rakott mindent. Elmosogatott és fürdővizet készített kisfiának.
– Hol van a nagy legény? Ma nem lesz fejés? A marhák bőgnek, osztán mindjárt besötétedik – morgott kissé borgőzös hangján idős Bartha.
– Mindjárt fejek én lámpánál! – mondta Erzsi csitító hangon, mert látta, hogy Barthának kötekedhetnékje van.
– Hát neki mi baja? Nem törik le a dereka, ha megfej két tehenet! Erzsi jobbnak látta, ha befogja a száját. Megetette Gergőt, lefektette és küldte az urát, hogy ringassa a bölcsőt, amíg ő odahátra van. Aztán meggyújtotta a lámpást, előkészített mindent és még mielőtt elindult volna, bepillantott a szobába, hogy lássa, a gyermek elaludt-e? Aludt az, mint a bunda és mellette csak úgy ruhástól elnyúlva az ágyon horkolt az ura is.
Erzsi belépett az istállóba, a lámpást szegre akasztotta és nekilátott a fejésnek. Amikor mindennel elkészült, indult volna ki az ajtón, de valaki útját állta.
– Jézusom! Hogy megijesztett maga, Isti! – suttogta elfulladtan, miközben hátrált a legény elől. – Hol járt? Egész nap nem láttam...
– Nem…? És hiányoztam neked...? Mondd…! Hiányoztam?! – incselkedett a fiatalember elállva az útját a fiatalasszonynak, aki rosszat sejtve próbálta kikerülni, hogy minél hamarabb az ajtón kívül juthasson.
– Engedjen! Maga ivott..., elé kell menjek a gyermekhez!
– Ott van vele az apja! Alusznak, mint a tej – mondta lassú tempóban a legény.
– De akkor is ...
Isti megfogta a lány mindkét csuklóját, és megpróbált a szemébe nézni, miközben az igyekezett megszabadulni kezének szorításából.
– Maradj egy kicsit... – kérlelte –, nem látod, hogy ...
– Mit? – kérdezte Erzsi, míg tehetetlenül vergődött a fiatalember fogságában, akár egy kelepcébe került madár.
– Azt, hogy... – elkapta az asszony tekintetét és olyan erővel nézett a szemébe, hogy az beleszédült.
– Most ittas, nem tudja, mit beszél... – suttogta Erzsi –, majd holnap…
- Mi lesz holnap? Hát nem érted, hogy nélküled számomra nincs se holnap, se holnapután? – nyögte ki végre ifjú Bartha István és elengedte a döbbenettől elnémult asszony kezét. Erzsi pillanatok alatt visszanyerte önuralmát és a feleletet lelkébe fojtva, felkapta a teli vedreket és kilépett az istállóból.
Mélyen alvó férje észre se vette, hogy milyen későre járt, mire melléje feküdt a hitvesi ágyba.
Az istállóban történtek sokáig ébren tartották Erzsi nyugtalan lelkét. Behunyt szeme mögött újra és újra felvillant ifjú Bartha visszafojtott keserű indulata, hallotta szavait, érezte kezének szorítását.
– Istenem! – fohászkodott az éjszakában –, ne engedd, hogy a bűn hatalmába kerítsen!
A Hold halványulni látszott már, amikor végre elaludt.

Folyt. köv.