Új hó rejti el esti sétám nyomát.
Megpihenni tér egy valótlan álom.
És míg én gondolatim kuszaságát
rendezgetem, békémet nem találom.
Hold bújik elő vastag felhő mögül.
Félbehagyott mondatok kötnek belém.
A véget várja mind, rendületlenül,
mely megvolt még az időknek kezdetén.
Hideg szél túr a csupasz ágak közé.
Betört kirakat ásít keservesen.
Becstelen ürességét szégyenli tán.
Kuvik üvölt a csendbe:- Mindörökké
kóborolni fogsz te már! Menthetetlen!
Holdtól kapott árnyéknak az oldalán.
Mohol, 2013. január 9.