mögöttem megannyi szó
összefésült, értelmesre rágott
elfordulva tetteti mind,
hogy még sosem látott
lábam helyét kint, se bent
nem találja
földre ránt lelkemnek súlya
házunk felett
a télben
madarak hozzák-viszik
bús dalukat. Felállok:
- Legyen elég mára!
szállani szeretnék
megtanulni... délutánra