Sétálnál-e éjféli csillagcsendben,
ha a holdmosoly tiszta és hideg,
s a parti füzek közt, mint hunyorgó szem,
pár gázlámpa sárga lángja remeg?
Vagy hallgatnád-e a folyó sóhaját,
mikor ráncosra fagy a locsogás,
s jégkarcolt tükre groteszk képein át
szívja fel titkaink a kavicságy...
Feküdnél-e vállamon mezítelen,
rőt fényű lángok tűztáncát nézve,
s mikor a víg kandallónép elpihen,
vezetnél titkaid rejtekébe?
Vagy álmodnál-e egy illatos szigetről,
hol a tenger habjai kék selymek,
ajkam a forró homokban megjelöl,
s mindenhol sós csókkal ünnepellek…
Látod, lelkem egy feneketlen hajó,
álmokkal megrakott, nehéz gálya,
s ha éjjel elringat a csillagfolyó,
egyre csak gazdagszik rakománya.
Eljönnél-e velem a végtelenbe,
ha megkérlek egy fáradt nap után,
ahol hajónkat a hold ragyogná be,
utazóm lennél, s én a kapitány...