Félárbocra eresztett csillagrendszerek égnek,
súlytalan, árva kövek zsoltárát zengik a tárgyak.
Néma üresség lüktet, döng halkabban a szívnél,
és nevedet hegedülve, a szél lobog ajkaim öblén.
Hópehely arcod lángcsipkéit féltem ilyenkor,
s lásd, mosolyod rám dőlt oltárán térdelek érted!