ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- Mi van te leánka? Olyan piros az orcád, mért nem játszol a többiekkel és bubázol, ahogy szoktál? Jer ide, lám mi van veled! Este óta nem es ettél semmit, ejsze megehültél, vaj mi? Mutasd magad! Uramatyám, tüzel a homlokod! Gyerünk gyorsan, ahajré bé az ágyba!
- Édösanyám, még dél sincs, nem akarok lefekünni! -szabadkozott az alig öt éves kislány.
- Nem baj leánka, majd altatót dúdolok a fülecskédbe és már aluszol es.
Ekkor már, az éppen hogy tántorgó, kicsi lányt ölbe kellett lefektetni.
-Ölbéli buba vagy, tudod-é? -próbálta vigasztalni anyja, legalább annyira a kicsit, mint magát.

Hamar elaludt, láz forralta a testét, piros, cserepes ajkaival -lázálomban-, hol megébredt, hol elaludt.
- Édösanyám, küldje ide a nénémet, játszanék! - mondta és a következő pillanatban aludt.

János a mezőről, csak este tájt került haza, holtfáradtan. Riadt felesége szeméből kiolvasta, nagy a baj.
- Jánosom a kicsi leánka beteg!
- Mi baja van?
- A teste csupa láz.
- Menjek-e orvosért?
János ki sem fogta a lovakat, ledobta a szekér terhét az udvar közepére, rendetlenül, mint soha, a lovak közé csapott és nem kímélve a fáradt állatokat, vágtában tette meg a néhány kilométeres utat az első városkáig, ahonnan orvost szerezve ugyanúgy, a lovakat csépelve, sürgette a hazaérést a segítséggel.
Véri, az asszony eddig a kicsi lány egész testét borogatással tekerte át.
Rövid volt a vizit, nem a hosszúsága, inkább az egyszerűsége miatt. Egy sztetoszkópos vizsgálat, lázmérés és pulzusszámolás után, a szobából kijövet közölte: tüdőgyulladás. Ez a szó, egyenlő volt a halállal. Azt is hozzátette, ahogyan ma egy orvos sem merné előrejelezni, hogy legfeljebb néhány napja van hátra.
- Ügyes asszony a felesége, a borogatás sokat segít. Egyik-másik -tán a százból egy-, túl is éli tőle. Ennyi az esély rá, nem több!
Eltelt az éjjel. János, Vérit váltva, a munkától fáradtan, bóbiskolva virrasztott ötödik gyermekük ágyánál. A többiek sem igen aludtak. Reggelre rosszabbul lett.
- Te ember te, menj el az orvoshoz! Valami gyógyszer csak van. Ezt a kicsi bubát nem hagyhatjuk ilyen csepp korban meghalni, még játszani is csak most tanulgat.
János kemény ember volt, soha semmiben nem lehetett helyette dönteni. Nem fogadta el a kéretlen tanácsot. Azt, hogy ezt csináld, vagy amazt, eszébe sem jutott volna az asszonynak korábban mondani. Most szó nélkül fogta be a lovakat, rohant le újfent a közeli városba.
- Értse meg jóember, nem tudok mit tenni, nincs gyógyszer! - mondta az orvos.
Hazafelé a falubeliek -bár már elterjedt a hír, hogy beteg gyerek van-, nem tudtak János arcán olvasni, aki kilenc testvér közül, legidősebbként, saját családja mellett a többieket is, mint hamar árván maradtakat, istápolta, gondjukat viselte. Most meg ül a bakon, semmi tartással, olyan valószínűtlenül.
Az asztalos háza előtt megállt, bement. Remegőn, csorgó könnyek között, összeszorított foga közül keservesen szűrte ki.
- András, koporsó kellene.
- Kinek te?
- A leánkának...
- Melyiknek a három közül?
- A kicsi bubának.
- Meglesz János. Hát mi lelte szegénykét?
- Tüdőgyulladás.
András nem kérdezett többet. Ez annyit jelentett akkor, hogy meghalt. Bement a műhelybe és nekilátott.
Kicsi bubának, jó ember gyermekének, szép kis koporsó jár, beleadta a szívét. Megfaragta és János könnyeitől, meg a gyermek zsenge korától, maga is könnyezve végezte a munkát.
A borogatás nem segített, a gyermek meghalt. János, Véri és a testvérek virrasztva, meg sem szólaltak. Egyenként mentek, csak néha-néha ki a ravatal mellől. Mikor épp János volt kint, az idősebb leány beleütközött -a mindig kemény-, most zokogó apjába. Egymásra néztek.
- Jer ide leány!
Ő odament, apja magához ölelte olyan szorosan, mint soha azelőtt. Kézenfogva, ketten visszamentek.
- Búcsúzzunk el a húgocskádtól. - súgta a fülébe, s tovább virrasztva, könnyek fakadtak bús arcukon lecsurogva.
- Olyan sápadt a kicsi leánka, szegény kicsi élete kívül az ajtófélen... Nem rázza már a hideg sem. Úgy becsavarnám borogatásba, de...
Öt esztendejének, öt kicsi gyertya, sóhajok, könnyek és zokogás. János, Véri, s a testvérek szívében, esti imák alanya lett, az elsőnek elment, a helyet készítő kicsi buba. Emlékszik-e rajtam kívül valaki es reád...kicsi buba, kicsi buba...