Holló László: Fuvaros szekér
„A festészet azt fogalmazza meg, amit az ember látni szeretne,
vagy amit látnia kellene, nem pedig azt, amit amúgy is lát” /Goethe/
belenyúlok a Térbe
s egy ikervilágból leemelem a Színt
mely a bőrömbe-zárt-végtelen testvére
(azonos anyagok és hiányok építenek)
játszunk
ő elrejtőzik egy tubusban
hogy nyomással gilisztát Teremtsek belőle
majd szétkenjem (mintha gyilkosa volnék)
ám ő is így akarja
mert az én célom az ő valódi alakja
s az én létem benne lüktet
a Különbség forraszt elegyít
Eggyé bennünket
az akarattalan és az akarat
másként-meg-nem-nyilvánulhatósága
mint most is
a vásznon készül a zápor
(a kocsis füttye sárga)
s hogy mit visz a szekér
senki meg nem tudja már
de hallani a dörgést
s villámfényt lobbant az ecset
a riadt ló tomporán