Illusztráció: Györfi András festménye
mert kialudtak akkor a fények
s lehulltak a hibiszkusz virágok
a kábult manézs héjában
mint sápadt fényszilánkok
sorra elalélnak
és látom a virrasztó légtornászt
fesztelen csontokkal
a háló felett feszül sápadt arca
egy ajzott zsinegen
ingatag karma
a lábak mint sárga csipeszek
remegnek
és a prédát leső éj
gondolat füstkarikákat ereget
s a karikadobó
az éjjel egy
én
ágaskodó árbocok
fűzik őket sorba
enyelgő gallérok hada
a rúd körül
és hallom a zsongást
mint csivitelő liget hangját hajnalhasadáskor
míg elnémul a világ
és egymásba roskadnak
hangtalan
a szavak
csak a rivalda marad
világtalan
és a tátongó súgólyuk
hányat üssön még a tornyok harangja
és érzem a fahéj illatát
a kihűlt szavak ravatalán
a gyászt
a nagy folyó ha bömbölve hömpölyög
nyelved mélyén
mit beszélsz
és beszélek én
óh fiam
hallod e még a csermelyt
csobogni a bércek alatt
és a lihogó tükrén látod e még
fodrozódni az éj egét
árnyait a vergődő szavaknak
a kirekesztettekét
és feledtekét
öltözzek tán bohócnak
harlequinmásnak
maszkos társnak
maskarásnak
hogy hallassam a jajt
én a bolond
vagy slammeljek
avatatlan
pion ne vedd zokon
ha nem középiskolás fokon
egy szlemtúr pince ablakán
besurranva eldobom magamat
szú rágta kaptafám
és koppintok egy performanszt
előadásnak is mondhatnám
de úgy snassz a performansz
mert unom már a lájkolatlan meddőséget
hiába a posztolás
ismerősnek
frendek ismerőseinek
kiknek ajkán magyar a szó
és viselt dolgaik
viseltesek
gesta hungaroring
de ha másé az ing
ne is vedd magadra
az ajtón ring a tábla
a performansz halasztva
no comment
rossz ómen
hányat üssön még a tornyok harangja
tegnap hamvazó szerdán
kuporogtam a dombtetőn
felettem nyikorogtak
a kevély széllapátok
s hamuval hintették fejemet
