ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Valójában nem volt kedvem kimenni...
A lustaság elhatalmasodva magas gátat építhet az ember előtt, ha hagyja.
A szelídebb napsütötte délelőtt ideálisabb lett volna; a kora-délután sem
hivalkodott még hidegével, de rám csizmám és kabátom délután fél ötkor került.

Ezt - még Matyi-kutyánk sem vette komolyan.
Óljában kuksolt, felém se nézett.
(No megállj, gondoltam magamban - és kikészítettem a fejszét és néhány guriga tüzifát.)
- Ügyes kutya, figyelmes kutya! - zsebelte be dicséretemet az eb, hiszen ekkorra
már három kört futott körülöttem.
Végeztem. Mindössze egy kosárnyi fát aprítottam, jóízűen, verejtékmentesen. Soha sem volt ínyemre a céltalan séta, és így a mozgás és levegőzés is le lett tudva.
A farakás szomszédságában sáros, jól bejáratott sárga teniszlabda hevert:
- Matyi! - próbálkoztam, hátha egy kis labdázás belefér még a képbe, kutyánk örömére...

A tél csípősre cifrázta a szelet, a lemenő Nap színesre festette az ég alját - igaz, hogy
a levegőkupola borús volt és barátságtalan a sötétedéstől; az örökzöldek mutogatták
csak büszkén sziluettjüket. A lombhullatók lelombozva, hajladozva, hósapka nélkül
meredeztek... a közvilágítás működött rendesen, kiszolgálva az emberi életet, nem
törődve azzal, hogy ma valahogy senki sem veszi igénybe...

Boldogok voltunk a kutyával, míg láttam dobni, míg látott futni. Aztán megelégelte...

Labdájával szájában nekem dőlt és bevasalta tőlem a múlt heti simogatás-adagját
(mert a kutyák ezt pontosan számon tartják). Aztán csak álltunk az ajtó előtt a
kora estében. Elállta az utam... játszani már nem akart, de szájában labdájával még érezni akarta gazdája közelségét.
S mikortól megértettem, onnantól kezdve így voltam vele én is...

________________________
Ma délelőtt "Valaki" ihletet kívánt számomra, hiszen tudja, hogy szűkölködöm.
Ez úton üzenem, kívánsága fogott rajtam (ha azt ihletet nem is), de a kedvemet meghozta:
Köszönöm!
2012 január 15.