Petz György: Homenaje a Pessoa
(Ady Ágota Melindának, Kelebi Kiss Istvánnak és Schmidt Tibornak)
Bizonyos vagyok erőmben, egyre inkább,
mivel mindenütt a hullást látom, a szétesést,
de ami odabent már lezajlott – derűs szemmel
nézek kifelé. Minden napom szakasztott másik,
én is folyvást egy másik vagyok, türelmem kitart,
megláthatom-e magam valamikor. A múltkor is,
az Oradoures utcán egy padlásfényt néztem,
akár mások egy jászolt figyeltek egykor, vártam
embert. Sehol senki, égi gyász sírt esőt, örültem,
hozhattam volna ernyőt, de úgyis mindjárt hazaérek.
Tenyeremet megtöröltem, vizsgáltam a vonalakat:
ma sem történt semmi velem, nem bírok ilyen
izgalmakat tovább, mi lesz, ha a főszál szakad.
Én már megnéztem sós szemmel az óceán sós vizét,
hajóra kéne szállni, véltem akkor, mert egy dalt hallok,
amit a csillagok felé kell továbbadnom, de lent és fenn
egyaránt csillagok, és nyitott tenyeremet veri át fényük.
- Vendégek alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges