ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az egyik még a gyerekkocsiban oázik, mikor a másik már botra támaszkodva totyog. Ki műveli ezt? Hát nem az idő? Ugye milyen jó lenne izmos daliának, vagy szíveket megdobogtató, férfiszemet gyönyörködtető csiniknek maradni. Miféle dolog ez az időmúlás, petyhüdés, ráncosodás? Kihull a hajunk, megőszülünk...
Az idő alanyai vagyunk, mondaná Albert bácsi - bizonyos Einstein -, a sok igazat mondó ember, aki rengeteg okoskodása mellett, bölcs is tudott lenni. Mert a négy diplomás tudása, gyakorta szűkebb látókörrel rendelkezik egy alig általános iskolát végzettnél.
Albert bácsi megkapta azt az ajándékot, hogy egyszerre volt okos és bölcs. Ugye emlékszünk, mikor egy nagyon fifikás feleletet kicsikarni vágyó riporter, orra alá nyomta mikrofonját - az is lehet, hogy csupán egy jegyzetfüzet volt a lurkónál -, ő megmondta, mi is az az idő. Feltételezte, talán megérti amit Einstein mond, de legalábbis remélte, hogy nagyon nehezen, az olvasók pedig egyáltalán. Hol vannak ők ahhoz!? Ehelyett Albert bácsi, úgy zokni nélkül és a harmincnyolc éves kalapjával - mert azt szerette - a fején, bajsza alól annyit mondott.
- Az idő igen relatív dolog.
Jól kezdődik, gondolta a másik, valami nagy tudományos izét mond az öreg. De Albert bácsi úgy folytatta.
- Tulajdonképpen az, amit az óra mutat.
És faképnél hagyta. A kapafogú riporter éveken át azon gondolkodott, hogy ez az ember átrázta, mert a mechanikus órák, sokszor több percnyi különbséggel járnak. Tehát lepöccintette, mit egy szemtelen legyet, vagy, ami rosszabb, hazudott.
Hogy tudta-e, vagy nem, feltételezem sejtette, hogy Albert bácsi nem nyúlt mellé, legalábbis nem nagyon. Amennyiben életünk minősége nem változna, a kutyafül sem törődne az idővel, hiszen ő - a fül hordozója - sem tizenöt, tizenhat évet élne, hanem így anyagi mivoltában örökre vakkoghatna szép kutyahangon.
Tehát össze kell trombitálni mindenkit! A kisdedeknek nem kellene megengedni a döntés jogát, mert félre érthetik a helyzetet, de a négy-öt éves gyerek már tehesse meg.
Mi is lenne az eldönteni való? Ki, hány éves szeretne lenni folyamatosan? Milyen kondiban örök hosszra? Néhányan, mert ez egy egyszeri vállalkozás, zsigerből a tizennyolcat választották, és maradtak kikupálatlan tejfeles szájúak. A többségnek volt annyi esze, hogy disztingváljon, azaz tizennyolc és harminc közötti életkort párosított aktuális életkorával, mert bármilyen fájdalmas is, egy takonypócnak, az idő bölcsességet ad. Persze, úgysem hiszi el. Hú mekkorát rúgott volna közülük mindenki, ha húsz, huszonnyolc évesen letakonypócozzák. Nos ők igencsak pórul jártak.
A gyerekeknek több eszük volt, ők mindig nagyok szeretnének lenni, nem feltétlenül aggastyánok, ezért a harminc éven túli, igen magas életkort egyik sem választotta, csak úgy húsz körül. S ekkor megállt az idő. Az emberiség még azt is megválaszthatta, hogy milyen évszak legyen örökké, ráadásul soha nem lettek betegek, táplálkozni sem kellett. Ha akarták megtehették, csak úgy passzióból. Mindenki a nyarat választotta. Eltelt úgy két-háromszáz keringésnyi idő és a zölden frisslő, állandó, tavasznál is szebben, senki nem foglalkozott az egykori félelmetes óramutatók, borzadt, vagy inkább elborzasztó előrejelzésével.
Ám ez az időtlen idill, a kimozdulás-, ha úgy tetszik a bemozdulásból egyesek szívfacsarta fájdalma lett, mert nem lehetett jól kiszúrni a másikkal, lenyúlni ezt-azt, megkeseríteni az életét, hiszen az eleve édes volt, attól is, ha csak a levegőt beszívta. Ezért magukban tombolva vágyták vissza az életmulasztó ráncosítót.
Vannak dolgok, amelyekben nincs repeta, szerencsére ez is egy ilyen helyzet volt. Valamikor, a pontos dátumra nem emlékszem, de 2097 és 16 322 között, amikor az emberiség leállította az időt, kiiktatta - a magukat roppant kisemmizettnek érző - panaszkodókat, és átlépett, na hová is?
Hát oda, ahová magától sosem tudott volna. De akadtak bölcsek, egészen Albert bácsi kaliberűek, akik börtön és rettegés helyett megoldották emígy - persze egyáltalán nem maguktól -, a rosszra vágyók sorsát is, ha úgy tetszik, ha nem mindörökre.