ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Olyan dolgozatoknak örülnék, amelyek nem pántlika lobogtatva, mégis felemlítik a hagyományokat - kezdett bele mondókájába a tanárnő. Átmehettek groteszkbe is, csak
maradjatok a jó ízlés határain belül. Mutathattok fricskát világunknak, benne az irodalomnak
-de a sulykot ne vessétek el. Jelest az kap, kinek írása e-mellett még fordulatos is, engem mint olvasót szórakoztat.

No gyerekecskéim lóra! - szólt Lujza néni.
Nem véletlenül kapjátok a feladatot házi-dolgozatnak; únom a rögtönzött szócsépléseiteket, és Timót - bökött fejével a felnyírt hajú fiú felé; azonnal kiszagolom, ha valaki mással íratja meg az írásbelijét...
Teljesen felcsigázva mentünk ki a szünetre. Az idétlenkedés elmaradt. Egyesek trécseltek ugyan - de az "ellenség megtévesztése miatt" véletlenül sem a feladatról.
Szerdán a második órára Lujza néni úgy jött be, ahogy szokott. Nem vettem észre rajta semmi különöset. A máskor izgága társaság kérés nélkül elcsendesedett: Kijavítottam a dolgozatokat; a helyesírásotok pocsék, de az írások szellemesek, merészek
bevallom élveztem minden sorotokat!. Elkezdett a füzetek között keresgélni,
ma én olvasok fel nektek egy dolgozatot, - és a füzetet maga elé helyezve, enyhén fölé hajolva közepesen erős hangon olvasni kezdett:

Próba, szerencse

Nagy volt a csarnok. Félkész verseket árultak, - kilóra. Beálltunk a sorba. Apámék
jól bevásároltak! Aztán az udvaron lovat is vettünk - azt is árultak. A lóhoz járt kantár
meg ostor, de egyiket sem próbáltuk ki csak otthon. - Jobban haladunk így!- győzte meg
hazafelé a családot Apám. Valamit kieszeltem... mostanság megnőtt a kereslet versre
- tán segíteni is tudnátok!
Hagyományt vinnénk bele. Nem vesztegetnénk az időt hosszas átírással
a szöveget először egy kicsit puhítanánk nyereg alatt, így tovább írni is könnyebb lenne!
tudhatjátok... nekem nem megy olyan könnyen az írás, akár Félix bácsikátoknak - ő több fantáziát örökölt.
A vírus miatt kényszerszünetet kaptunk a suliban, ráértem. Így reggel velem kezdődött a puhítás. Megetettük, felszerszámoztuk "Névtelent", patkóit is megfelelőnek ítéltük. Apám a
nyereg-alá csúsztatott egy köteg tájleíró költeményt és felsegített.
Három nagy kört mehettem a kertek alatt amikor intettem Apámnak, hogy már nincs ínyemre a dolog - mivel lányosztálytársam távcsövén végig engem figyelt a szomszédból. Apám arcán először pír, aztán büszkeség futott át nyíladozó férfiasságom láttán. Az öcséim nem jöhettek szóba, mert ők ketten is csak negyven kilót nyomtak.
........................ Anyám ekkorra befejezte a főzést. Ajánlkozott.
Rossz néven vette, hogy Apám alája a vegyes versek mindössze három tucatnyi csomagját gyömöszölte! Nagy nehezen felcihelődött, előre sejtettem, hogy - ha feljut majd parancsolgat és urizál - pedig nem volt semmi oka rá, hiszen a kantárszárat Apám fogta.
Anyám nem sovány, róla így szólni remélem nem számít gyermeki illetlenségnek. Rá a szó, hogy telt, enyhe - a papírlapok szétcsúsztak... úgy festett szegény, mint egy szirmait hullató tavirózsa.
Apám másnap reggel teljes erőbedobással kezdte. Mielőtt felcsimpaszkodott volna a szerelmes versek tetejére, a szomszédból átszólt a lány apja (aki mellesleg a település állatorvosa), hogy
visszamondtak egy időpontot, van hely - ha a "púpos lovat műteni kellene"!
A röhögő görcstől vonaglottam, de Anya hárított: úgy látta "Névtelen se abrakot se vizet nem kapott eleget". (Az, hogy az egész család éhen-szomjan van kirendelve
- nem tűnt fel senkinek.)
Mikor szürkült Apám a Kiserdő felé vette az irányt; Anyám legyintett és beterelt bennünket a házba. Már virradt mikor Apámmal a hátán hazaporoszkált a ló, egy Éjjeli-pillangó nógatta szelíden. Anyám kisietett- váltottak néhány szót (Persze, hogy hallgatóztam!)
így tudtam meg, hogy a szerelmes versek csomagja "lovunk púpja" a 'sorozatos mocorgás' áldozatául esett, vagyis lerepült és neki mint költőnek nem volt szíve az irodalomra éhes kisasszonyoktól a verseket visszakérni.
Reggel a maradék verset Anyám átvitte Félix bátyánkhoz, - hátha ő még tud kezdeni velük valamit. Másnap ebédnél Apám is mi is elismertük, - mégis jobb nekünk ló nélkül...

A Tanárnő jelentőségteljesen becsukta a dolgozatfüzetet és körbenézett. A teremben síri csed honolt. Feláltt , megmacskásodott lábait megmozgatta és elindult a középső padsor második padja felé. - Fiam! - tudtam, hogy az alma nem esik messze a fájától:- Gratulálok!
és kezét nyújtotta a "menő költő" fia felé. Ő lángvörösen és megsemmisülten felerőltette magát álló helyzetbe
- Tanárnő kérem - ez a dolgozat nem az enyém!
- Akkor kié?
- Az enyém... álltam fel. Gyerekkorunk óta bejáratosok vagyunk egymás családjához, mert Kálmán a legjobb barátom; kamasz jobbomat most én nyújtottam a költő-csemete felé - elfogadta
Összeölelkeztünk
... Kitört a taps, a Tanárnővel az élen

________________________________
2009-11-26