Hányszor éreztem, nincs tovább:
legyűr, eltemet a dúlt világ!
Túlélés csupán e gyáva lét…!
Rejtsen inkább vaksötét,
ha sárral fröcskölik arcomat,
és vad lárma nyeli hangomat…!
A csend-vajúdta halk remény
megvillant mindig: van esély
emelkedni az ég felé,
szárnyalni szép, új álmokért,
küzdeni úgy is, ha véget ér
egyszer e földi küldetés:
valóság lesz a végtelen
jóság, és halott a félelem.
Könyörülve tűnt létemen eléri
gyengülő karom valami égi
hatalom, s úrrá lesz végleg
a vadakon: felemel, oltalmaz,
elrejt tenyerében.
__________________________
(Asszociáció
Keresztury Dezső: Valaki tenyerében című versére.)