ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az osztályban langyosan fújdogált a derűs nyugalom csendes szele, mikor a felkontyolt hajú, szemüveges - pedagógusi látszatra nagyon adó, életkorától húsz évvel öregítve magát -, tanárnő, falakra szegezett szemekkel, valami nagyon vastag keserűségbe beleölelkezve és abból ki sem látva, már negyedórája meg sem szólalt.
A csendes sugdolózás, zavartalan bombaenergiájú, korgó gyomorral az életbe harapni vágyó - itt a jelen, lebontjuk és újra felépítjük – titánjelöltek, tanárról megfeledkezett kibontakoztatása lett.
Kora nyár volt, nagy meleg. Lengette az ablak függönyét a napos szellő, amikor valaki benyúlt és mielőtt a kezére csaphattak volna, ki is emelt egy kaktuszt, az odasorakoztatott - tanulási morál növelésére szánt -, otthonosító tüskések közül.
Roxanna - aki még nem tudta levetkőzni neve Rossz Annára kicsavarását -, már megtanulta, hogy azzal a mosollyal, ami neki van, ezt a csúfnévnek induló kellemetlenséget, becenévvé bosszantsa. Felemelte fejecskéjét és a tanárnéni lelki válságának emésztését, egyetlen hangcsiviteléssel szakította meg. Ő, valahonnan, nagyon sötéten fodrozódó, pancs akvarell felhők mögül pottyant, teljesem meglepődve, lelki visszarezdüléssel az osztályterembe.
- Lopják a kaktuszt!
Csacsogta Roxanna.
- Ejnye, ejnye Roxanna, már megint rosszalkodsz!
- Nem tanárnő kérem, Sárga tanár úr már a másodikat emeli ki. Most elkaptam a kezét!
Ez az intermezzo, a melankóliájában nyakig fürdőző tanárnőt, átmenetileg kiemelte onnan. Összevonta szemöldökét, dobbantott és kontyos fejével mereven odarivallt.
- Sárga, teszed vissza! Feljelentelek az igazgatónál.
- Viola, csókolom a kezeidet, tudod jól, hogy a botanikai szakkör, tulajdonképpen működésképtelen, nincsenek virágaink.
- Ne viccelődj Sárga! Csupa virág és gaz veri fel a szaktermet.
- Jól van Viola, de kaktuszban hiányt szenvedünk. Meg aztán, ez a legigénytelenebb növény. Nézd csak meg, szerintem szeptember óta egyszer sem locsolták meg a drágalátos nebulók!
A kezdeti csendet felváltotta a kuncogás, aztán harsány röhögésbe fogott az egész osztály, ami csendes hullámokból, hömpölygő lebegéssel kerítette be a tantermet.
Sárga tanár úr, sárga feje megsárgult, ha nem is Viola kolléganőjéhez hasonló mélabútól, de maga is álomvilágban mászkált, talán mert unokája született, vagy éppen ellenkezőleg, hiszen agglegény volt.. Akár ihatott is, vagy túl sokat evett, ami megfeküdte a gyomrát. Akkor is, éppen úgy, mint mindenkor máskor, magasan a realitások felett lebegett. Ritka pillanat volt ez, ami lerántotta, nagyjából fél percre a Föld nevű bolygó, iskolaudvarnak nevezett területére.
Ekkorra már az osztály hahotájától, maga is hahotázni kezdett. Viola tanárnő is csuklón ragadva tartotta, Sárga kollégáját.
- Jól van na, értem én. Szét akarod robbantani a füvész szakkört! Itt vannak a francos, zöld, hideg sündisznóid, én meg majd csak elkínlódok valahogy.
Az együttérzés könnyei, éppen nem buggyantak ki sem diákjaiból, sem Viola tanárnőből, de ha már annyira kellett neki az az egy, kettő, három - ki tudja hány – kaktusz, saját szobájának díszítésére, már úgy érezték, inkább vitte volna.
Megsajnálták, ám Sárga tanár úr ismét váltottan, lassú tempóban, a rendes, földtől elszakadt állapotába emelkedett vissza és mint afféle örök töprengő, meditáló jelenségnek, már egész máshol járt az esze. Más nyitott osztályablakok felé engedte magát, a kísértés szelével sodortatni.