Szilágyi Tibor ©
Nem bírtam tovább a falban,
formát öltöttem pontos alakot
s ki voltam, az elfelejtett dallam,
most látszik, ám nem hallhatod
zenémet, ha nincsen álmod,
ha csupán a valóság kötöz,
ha lapockád (mi egykor szárny volt)
röpülni néha nem ösztönöz,
akkor neked csupán habarcsalak
leszek, ócska dísz a házfalon,
akit észre sem veszel, hacsak
rád nem omlik a sárga szaxofon.