Sötét
Salétromot borzongó
sötét folyosók.
Viszlek magammal,
elég a vérszegény
ígéretekből,
te fehéren-feketén
kellesz,
ahogy lehunyod
szemem
és duruzsolva
kandallót hazudsz…
átkozott, aki bizonyos,
én hinni akarok
benned.
Végsőkig lassult
szívdobbanások.
Fejszényi idill,
túlhordott csodák
a tőke körül,
sikoltva reped
az est,
falhoz lapult árnyak
fölött imbolyog
a lényeg:
két gyertyám is
végig ég,
mire elfogadom
a sötétet,
most
tüzet rakok.
Érzem a sóhajod,
feléd fordulok megint.
Idegpályák közti
megfejthetetlen
ingerület,
szerelem a szerelemért.
…és érhálómarokban
vergődő
pincemély félelem,
nincsenek
nélküled idők,
mindig vagy.
Minden hitehagyott
lobbanásban.
- Nagy Horváth Ilona alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges