ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Macbeth

részletek

1.

DUNCAN
Ez tiszta vér: mi van? Gyerünk, jelents!
Láttad a lázadást: ott voltál, jelen.
Mi hír, mesélj!

MALCOLM
Bátor századosom,
Ki ellenem ha törnek, visszatör,
Most megmentett megint – üdv, hősöm!
Mondd a királynak el, hogy állt a harc,
Mikor eljöttél.

SZÁZADOS
Kétesélyes.
A jó úszók utolsó csapásig
Még küzdenek: a kegyetlen McDonald,
Lázadóknak legrohadtabbika,
Sátán, lidérc... nos, ez természete.
S kiket vezet, azok is ördögfattyúk:
Nyugatról a Kernek, Gallowglassok
Aljas vigyorára a jószerencse
Visszavillantotta rút mosolyát:
De lázadók cafkája már hiába
Vicsorgott, mikor hősi Macbethünk
- mert az bizony -, a szerencsére
Fittyet hányva fogta fegyverét, mely
Bosszútól lángolt, füstöt köpött, mikor
Utat tört egész századokon át,
Míg előtte állt.
Nem volt „viszlát” sem, vagy épp „jószerencsét”,
Vigyorát beléig szélesítve
Felkoncolta, s kitűzte a fejét.

DUNCAN
Vértestvérem ő. Nemes lovag.

MALCOLM
S mint hajótörött, ki naphídon ring
Csendes vízen, s jön villám és vihar,
Úgy lett a jóból hirtelen iszony,
Mert – figyelj most, Skócia királya -
Ahogy levágta fő ellenfelét,
S a gyors kerneket messze űzte mind,
A norvég király ezen kapva kapva
Új hadakkal, tiszta fegyverekkel
Életünkre tört.

DUNCAN
S nem rémült meg így a
Két vezér, Macbeth és Banquo?

SZÁZADOS
Hát,
Veréb a sast, vagy kisnyúl oroszlánt
Rémiszt meg így, és meg kell mondanom,
Ágyúknak sortűzében - finoman szólva -
Kettős tűzre triplával feleltek,
Száz seb sem zavarta őket, bőszen
Küzdtek, hívta őket tán a golgota,
Nem tudom,
De elvérzek mindjárt, segítsetek.

DUNCAN
Sebed, szavad is mind egyről beszél:
Hősi tettről. Na! Hívjatok sebészt.

2.

BOSZORKÁNY 2
Én adok szelet!

BOSZORKÁNY 1
Eszem a szívedet.

BOSZORKÁNY 3
Én is adok!

BOSZORKÁNY 1
A többi én vagyok.
Kikötőkben én fújok,
Vihar, szélcsend, bősz habok,
Nem lesz menedék.
Szénaszáraz lesz, bizony,
Űzöm éjen, nappalon,
Nem alhat el, mert elfújom.
Hétszer hét napig rohanhat,
Kilencszer megfutamodhat,
Remeghet, félhet, könyöröghet,
S bár bárkája el nem süllyedhet,
Elszelelhet. Ezt figyeld meg!

BOSZORKÁNY 2
Muti, muti!

BOSZORKÁNY 1
Hajótöröttnek egy ujja.
Hazatért... de vízbe fúlva.

BOSZORKÁNY 3
Dobok szava.
Macbeth maga.

MACBETH
Ki látott még ily szép és bús napot?

BANQUO
Mikor érünk Forres-be? Mik ezek?
Aszottak, bőszek, ádázak, vadak,
Hol születhettek? Mily rút nap alatt?
Mégis földön járnak – élve? halva?
Mik vagytok? Nocsak - értitek szavam?
Aszott ujjuk az ajkukhoz emelve –
asszonynak tűnnek most, de megzavar
A szőr állukon.

MACBETH
Beszélj, ha tudsz, bármi légy!

BOSZORKÁNY 1
Üdv Macbethnek! Éljen Glamis lovagja!

BOSZORKÁNY 2
Üdv Macbethnek! Éljen Cawdor lovagja!

BOSZORKÁNY
Üdv Macbethnek! Éljen most új királyunk!

BANQUO
Uram, miért látlak így remegni, ha
Köszöntésükkel erényed dicsérik?
Igaz szavad, vagy csak képzelegtek?
Na válaszolj, gyerünk, itt a társam:
Nemes lovag. Nemes jövő, mi várja,
Tán csak nem ebben bíztatok ti is?
Gyors választ vár, s ti megnémultatok?
Átláttok az időnek szitáján?
Ha így van, nos, a rostán fennakad,
Vagy finom lesz majd jövőnkek homokja?
Beszéljetek, nem félek, s nem könyörgök,
Ha jósok vagytok, bátran szóljatok.

BOSZORKÁNY 1
Üdv!

BOSZORKÁNY 2
Üdv!

BOSZORKÁNY 3
Üdv!

BOSZORKÁNY 1
Nem leszel Macbeth, csak hatalmasabb!

BOSZORKÁNY 2
Nehéz sorú, de mégis boldogabb!

BOSZORKÁNY 3
Királyok atyja, és ő mégsem az!

BOSZORKÁNY 1
Éljen Banquo és Macbeth!

MACBETH
Csalárd próféta, beszélj még, maradj,
Sinel halott, s én Glamis lovagja lettem,
De Cawdoré? Cawdoré még életben,
Gazdag, fontos nemes. És hogy király legyek,
Épp oly hihetetlen, hát feleljetek,
Mit láttatok e vad próféciában?
Utamat álltátok a pusztaságban,
Hát szóljatok. Ez parancs. Beszéljetek!

A boszorkányok eltűnnek

BANQUO
A földnek, víznek buborékai
Közül jöttek ők. Hová tűntek el?

MACBETH
Elpárologtak, s mi testük volt még előbb,
Már lélegzetünk csupán. Hová siettek?

BANQUO
Itt voltak, vagy csak együtt képzelegtünk?
Bolondgombát ettünk talán,
És már az őrület kísért?

MACBETH
Királyok atyja vagy.

BANQUO
Király leszel.

MACBETH
És Cawdor lovagja. Félreértem?

BANQUE
Így hangzott biztosan. Ki jön?

Ross és Angus lép be

ROSS
Macbeth, a híred boldogan fogadta -
Királyunk sikereidre büszke.
Lázadók közé törtél vakmerően,
Nagyságod így övéhez méri most.
S ez semmi, hallott a norvég csatáról
Hol bátran küzdve, majd előre törve
Halált se féltél, ó, rettenthetetlen.
A hírek csak jöttek, tetteid mesélték,
Hogy mennyit köszönhetett ma birodalma
Pengédnek és eszednek.

ANGUS
Itt vagyunk,
S királyunk háláját adjuk át.
Nem ez jussod csak. Színe elé
Járulunk.

ROSS
Királyunk kérte, hogy most előlegül
Hívjunk e néven: jó Cawdor lovagja,
S hogy éljenezzünk téged e címmel,
Mert már tiéd.

BANQUO
Hogy? Hát igaz lehet ördögök szava?

MACBETH
Cawdor lovagja él, mit ékeskednék
Más tollával?

ANGUS
Él, de csak ex-lovag.
Életéről a bírák ítélkeznek,
S elveszti majd, mert norvégokkal paktált,
Vagy a lázadókkal lépett szövetségre,
Segítve, óvva őket, vagy épp két vasat
Tartott a tűzben lángoló honában,
Nem tudom, de főbenjáró bűne
Bizonyítva már.

félre

Glamis, Cawdor lovagja,
S még hátra a fődíj.
Ros-hoz és Angus-hoz
Hála nektek.
Banquo-nak.
Hát nem hiszed, hogy király lesz fiad,
Mikor kik Cawdor címét nekem ígérték,
Neki meg éppen ezt?

BANQUO
E nagy remény
A trónig is eljuttathat akár,
S nem csak lovag leszel. Mégis furcsa:
Néha - hogy sorsunk balsorsra váltson -
A démon igaz szóval tőrbe csal –
Ártatlan mosollyal adja át nekünk,
Mi rég miénk, s így pokolba visz.
Testvéreim, egy szóra –

MACBETH
Kettő betelt,
Tán csak előjáték egy katarktikus,
Dicső fináléhoz. - Köszönöm, uraim.

félre

Áldás nem lehet, sem átok. Ha ez,
Hogyhogy máris igazságra vált
A jóslat fele: gyors siker, mi várt!
Cawdor lovagja lettem – ez valóság,
S ha az, miért látom mégis iszonyodva
Képük, és mért ver ki a libabőr?
Miért dobban szívem, mintha foglya lenne
Bordáimnak csupán? Ez az ijedtség
Semmi borzalmas víziómhoz képest:
Gyilkosnak bár csak képzelem magam,
Lidérces álmom máris tönkretesz,
Ezt látom csak - mi van, a helyett:
Azt, mi nincs.

BANQUO
No lám, de izgatott!

MACBETH
Ha a sors királynak akar, semmit nem teszek,
S mi lesz, legyen.

BANQUO
És torkát szorítják most
A hírek, mint a szűk gallérú ing,
Mely csak később lazul.

MACBETH
Jöjjön, mi vár,
A bús idő bennem csordogál.

3.

MACBETH
Cumberland hercege! Lépni kell, tudom,
Vagy az akadályban végleg elbukom.
Hunyjon ki fény csillagok sáncain,
Hogy ne láthassák szörnyű vágyaim,
Arcod takard, Hold, vakulj meg, amíg
Elvégzi kéz, mitől meghasad a szív.

4.

LADY MACBETH
A holló is rekedtes,
ha Duncan végső jöttét hozza hírül,
a süket égbe károg erődöm felett. Démonok!
Legyek fajtalan, ördögök szelleme!
Lábujjamtól homlokomig tölts meg
a legszörnyűbb gonosszal. Vérem alvaszd,
a lelkiismeret vénáját tömítsd el,
a jóság, érzés hadd fagyjon halálra
zárt kapuk előtt, ne kotyojon bele,
célom hogy érem el. Szopj csecsemből
tej helyett epét! Gyilkos lidércek,
ugrásra készen lapuljatok még
aljas alkalomra várva! Jöjj, sűrű éj,
okádj kénes, halál-szagú füstöt,
rejtsd késem, mi sikoltó húst hasít,
légy nehéz paplan, a menny hogy megvakuljon,
s ne sikoltsa: állj!

5.

MACBETH
Véget vetek e szörnyű cselszövésnek,
ő épp kitüntetett, nagy lett nevem,
szeretnek szegények s gazdagok.
Az érdemet viselni kell, míg fényes,
S nem elhajítani.

LADY MACBETH
Részeg reménybe
öltöztél ma fel? S mondd, nem másnapos?
Arra ébredt, migrénje van, sápadt -
mit művelt az éjjel? Mostantól - figyelj -:
ennyit ér szerelmed. Félsz megtenni
azt, amire vágysz? A fontosat,
mit elérni akartál, hirtelen
gyáván elveted, mert vannak elveid?
Aztán „nem merem”-re vált a „megteszem”,
leköplek, bizony, te gyáva féreg!

MACBETH
Hallgass, asszony!
Merek mindent, mit ember merhet, ám
ember vagyok, van egy határ.

LADY MACBETH
Hát ki volt, ami
velem boldog híreket közölt?
Míg merted, addig voltál férfi, ember.
Ha több leszel, mint ami - emberibb
leszel: férfi! Nem volt még alkalom,
lehetőség, mégis mindkét posztot
betölteni vágytál. Most kínálkozik,
s behúzod füled? Szoptattam babát,
s imádtam, míg csecsemet fejte meg,
De míg angyalin mosolygott rám, ha kell,
kitéptem volna szájából bimbóim,
s bezúztam volna feje lágyát is, ha
úgy esküdtem volna, mint te,
hogy megteszed.

MACBETH
S ha elbukunk?

LADY MACBETH
Bukunk!
De bátor légy, lelkesítsd most magad,
S nem bukunk. Ha Duncan alszik már,
(s így is lesz: fárasztó útja volt,
álma várja.) Én két kamarását
Jó borral, fűszerekkel kábítom,
míg az elme őrszeme, az emlék
gőz lesz csupán, koponyájuk meg
forró üst-födél. Majd ha alszanak,
ösztönük lehanyatlik, mint halottaké:
mi ketten mit meg nem tehetünk véle,
árva Duncanünkkel? S mit ne foghatnánk
a két őrszemre, akik hátukon viszik el
majd a bajt?

MACBETH
Te csak fiút szülj, ha szülsz, mert
rendíthetetlen, hideg acél
természeted csak férfi bírja ki.
S vörösre festve őket, tőrjeikkel
ölve, ha megtesszük, mi más
lehet a két alvó, mint gyanús?

LADY MACBETH
Ki merne mást neszelni,
ha szörnyű gyászunk, jajgatásunk
crescendója zeng e hírre?

MACBETH
Hát készen állok immár,
minden idegem e rút ütemre
dobban ott bent. Csalárdak legyünk,
s rút mosoly-fedte lesz a szörnyű jel:
csak elkövült szívünket rejti el.

6.

BANQUO
Fogd kardom. Az ég oly takarékos:
Gyertyát se gyújt. Ezt is vedd magadhoz.
Álom nehezült a homlokomra,
mégse hív az ágy. Maradj, te baljós
gondolat, mely éberen tart,
lidércek, tartsatok.

7.

MACBETH
Egy tőrt látok most szemeim előtt,
a markolat kezemnél. Hadd fogjalak.
Mégse megy, mindig látlak mégis.
Szörnyű látomás, csak tekintetem
foghat el? A lelket miért nem éred?
Tán káprázat vagy csak, hazug jelenség,
hőszúrásos agyamnak szüleménye?
Mégis itt vagy, kézzel foghatóan,
mint e másik, amit most kirántok.
Te vezetsz hát az úton, amit járok,
épp mint ez, mi kezembe akadt.
szemem vakítja talán a többi érzék,
vagy épp utat mutat, mert még mindig látlak:
cseppek csillannak meg bíbor fénnyel
a markolaton - imént még tiszta volt.
Nem több, káprázat! A véres ügy csak,
mit látok. Most, hogy halott a fél világ,
bús lidércek fészkelnek álmomba,
boszorkák áldoznak sápadt Hecaténak,
s a gyilok előfutáraként lábnyomában
felvonítnak farkasok, és ordítva jő,
Tarquin vérfertőző lépteinek hangján,
és úgy oson célja felé, mint a szellem.
Rögös, ősi föld, hát ne halld meg
léptemet, mit arcodra simítok,
mert félek: kő beszél és fű, hogy merre járok,
borzalmas célom hangján felsikít.
Félek: él. Halott a szó, mint a lég, mit kileheltem,
ha mindent felperzsel iszonyú tettem.
Hát megyek. És bevégeztetett.
Hív a csengő. És: Duncan, ne halld meg,
téged szólít: pokolba. Vagy a mennybe.

7.

LADY MACBETH
Te gyáva nyúl.
Add a tőröket, a holtak és az alvók
képek csupán, gyerek mumusai,
kik festett ördögöktől megremegnek.
Ha van vére még, befestem a két szolgát vele:
Rákenem a gyanút.

El. Kopogás

MACBETH
Hát tényleg kopognak?
Ki van velem, ha minden zaj csak ellenem?
A kezem... kipattan szemem, ha csak ránézek.
Neptun összes óceánja is kevés
hogy lemossa róla? Igen. E vér
vörösre festi mind a vizeket,
s rőtre vált a zöld.

Lady Macbeth visszajön

LADY MACBETH
Kezem éppoly vörös. És szégyelleném,
ha szívem fehér volna, mint tiéd.

8.

KAPUŐR
És kopognak megint! Ha lenne
a pokolnak egy portása, már rég
megőszült volna a nagy kulcsforgatásban.

Kopp,
kopp, kopp! Ki jő? Belzebub
nevében! Szántóvető ez, bő termést
várt, majd felakasztotta magát. No jöjj
gyorsan, s legyen zsebkendőd elég, mert
izzadni fogsz!

Kopp,
kopp! Ki jő, a másik nagy gonosz nevében?
Egy kétszínű: egyiknek esküdött,
elárulta a másiknak nevében,
istent emlegetve csalt, de mégis
elszédült a köpönyegforgatásban:
a menny helyett tehát idetalált.
Bújj be, kétszínű.

Kopp,
kopp, kopp! Ki jő? No lám csak, egy szabó, brit,
becsületes, jómódú fiú, ki
ellopta egy francia gatyáját. Jer,
vár rád már forró vasalód.

Kopp,
kopp, csend már sose lesz. Mi vagy, te mondd? De
e hely túl hűvös pokolnak. Kapuját
nem őrzöm tovább, bár imént még
engedtem volna minden fajtájúból egyet,
ki örök tűzben melegedni vágyik.
Megyek, megyek.
Ne felejtsétek hát e kapuőrt.

kaput nyit, belép Macduff és Lennox

MACDUFF
Ily későre jár már talán, barátom?
Az ágyból talán nehéz volt kibújni?

KAPUŐR
Bezony, nemes úr, jól eliddogáltunk:
a kakas már másodszorra szólt, és uram,
az italra három dolog, mi jő.

MACDUFF
Mondd, pontosan mi is ez a három?

KAPUŐR
Legyen, uram. Egy: vörös orr, a holtak álma,
a harmadik a húgy. S a férfi bujasága,
megsegíti, na de nem segít meg,
ha vágyat tüzel, s ágyban szégyenít meg,
így a sok pia komisz barát, ha
bujálkodni vágysz, hisz csak űzi, hajtja,
várja, fojtja, vágyja, kéri,
a szenvedélyt lyukas kupába méri,
sújtja, félti, majd vigyázzt parancsol,
lehorgasztja, kéri, újra költsem,
de hogy egyik szavam másikba ne öltsem:
felkelt, s elaltat, ha hagyta, hogy kitöltsem.

MACDUFF
Úgy tűnik, téged is ez altatott.

KAPUŐR
Nem is akárhogy, torkon ragadott,
és mert öleltem, jól cserben hagyott,
félt erőmtől, és így kihúzta lábam,
földre estem. Cserébe mind kihánytam.

9.

LADY MACBETH
Nem nyertünk, talán minden elveszett,
míg vágyunk ki nem elégíttetett,
s jobb volna lenni, amit pusztítunk,
ha tiszavirág éltű vigaszunk.

MACBETH
Légy ártatlan, nehéz tudástól mentes, kis cicám,
a tapsrendre megérkezned elég. Jöjj éj, vaksötét,
sállal kösd be gyengéd szemét a napnak,
S véres, láthatatlan, sújtó kezeddel
zúzd porrá, tépd kötésem darabokra, melytől
sápadt vagyok. De szürkül és a varjú
visszaszáll ködtől nehéz erdejébe.
A nappal lassan ledől a fekhelyére,
árnyak, lidércek bújnak bokrokból előre:
prédára lesnek éji szörnyek. Régi rosszat
még sátánibbá tesz, ha új kórságot okozhat.

10.

ELSŐ BOSZORKÁNY
Mi az, Hecaté? Talán ránk haragszol?

HECATE
Miért? Nincs okom, szipirtyók, ócska fattyak,
kik Macbethet veszett bűnre ragadtak?
Kufárok! Homályos jóslatokkal elébe álltok,
s máris vér folyik, születnek új halálok!
Kuvik-huhogók, csaló torzszülöttek,
azt hiszitek, kilóra megvehettek?
Mert én, gonosz erőtöknek szörnyű istene
még ennyit se kaptam: "áldozat – nesze!"
Hát hiszitek, tervetek sikerülhet?
Ki az, ki ima nélkül bármit is elérhet?
S mi még rosszabb, iszonyú bűnötök,
hogy őt találtátok, az önző ördögöt,
ki bármit tesz, ha haszna volna rajta,
s a jót nem nektek: magának akarja.
De gyerünk, nincs késő helyrehozni mindent,
Acheron partjaira siessetek innen,
várjatok ott. Reggel mind ott leszünk,
bevárjuk együtt kíváncsi Macbethünk,
ki sorsát és jövőjét így kutatja,
csáberő, varázslat majd becsapja.
Most vár a lég, az éj előttem áll,
eljön majd a szörnyű, nagy halál,
dolgos éjjel lesz, teendő temérdek,
felszarvazták a holdat: szarván ott a méreg,
ha már földünk simítja, én ott elkapom,
halál-nedűt kotyvaszt sátán-lombikom,
melytől elcsábul és eszét veszti majd,
ha kóstolja e szörnyű bájitalt,
s pokolba rántja majd e vízió -
és hogy sikerülhet, csak illúzió,
vesztébe ront, mint megveszett vadállat,
ész helyett ösztön ad neki szárnyat,
embert, istent se nézve egyre gyilkol,
semmi nem válthatja meg már a pokoltól.
Elbízza magát, arra nem figyelve,
a vak remény lett majd' mindnek a veszte.
Ha! Egy rég elveszett lélek hivat:
ködfelhőn ülve tartja szárnyamat.

ELSŐ BOSZORKÁNY
Gyerünk, siessünk, a partokhoz el:
mert jön hamar, s addig minket figyel.

11.

ELSŐ BOSZORKÁNY
Görbe üst és körbe tűz,
féreg, méreg és a bűz,
varangy! hideg kő alatt
harmincegy éj elragad,
szétlapított, buta béka,
először hullsz a fazékba!

MIND
Sürgés-forgás szakadatlan,
lobban a tűz, forr a katlan.

MÁSODIK BOSZORKÁNY
Nyúvadt kígyó, száll a füst,
megfősz, megsülsz, vár az üst -
gőte szeme, béka hája,
denevérszőr, kutya nyála,
féreg-nyák és gyíkfarok,
jöjj varázs és nagy bajok,
csótányláb, százlábú ég -
pokoltűzben buborék.

MIND
Sürgés-forgás szakadatlan,
lobban a tűz, forr a katlan.

HARMADIK BOSZORKÁNY
Sárkánypikkely, múmia,
konkolybél, farkas foga,
rája mája, siklóvér,
sápadt holdfény, hófehér,
cápauszony, vörhenyek,
holtszülöttnek ujja egy,
pestis, sárkányfű, ragály,
döghús, bél és kecskemáj,
poloskanedv, koponya,
ajak - nem csókolt soha -
lócsont, köszvény-kaparék,
tört körömből egy marék,
lopott csecsemő szeme,
kész a varázslat vele.

MIND
Sürgés-forgás szakadatlan,
lobban a tűz, forr a katlan.

MÁSODIK BOSZORKÁNY
Csimpánz alvadt vére még,
Átkom kész, s a katlan ég!

12.

MACDUFF
Szemem könnyes, mint bármely asszonyé,
s nyelvem sikolyra áll, irgalmas ég,
hozd elém most - nézzen a szemembe, -
Skócia démonát – és a magamét -
felnyársalom, s ha mégis eliszkol,
bocsássa meg az ég a bűneit mind!

MALCOLM
Ez már férfi-szó,
gyerünk a nagy királyhoz, hadunk készen áll,
csak ránk várnak, hiszen Macbeth megérett,
aratásra vár, s az égi sarlót
az égiek fenik. S ha ez még vigasztal:
az éjjelt végre felváltja a hajnal.

13.

HÍRNÖK
őrposztomon állva elmerengtem,
s Birham-ra nézve láttam hirtelen:
az erdő megindult felénk.

MACBETH
Hazug szolga, korcs!

HÍRNÖK
Töltsd csak ki mérged rajtam, ám te is
láthatod, ha ablakodra nézel -
a vadon közelít.

MACBETH
Ha hamis szavad, az első fára rögtön
felköttetlek, s még élni fogsz eközben:
éhség aszal burokká. Ha valót szólsz,
akkor te éppen így tehetsz velem.
Kétely űz, és elgondolkodom:
a szó is lehet egyszerre igaz és hazug,
ha ördögi. „Ne félj, míg a birnami vadon
eléd nem jön Dunsinane-be.” És a rengeteg
most ide közelít. Hát fegyverbe, mind!
Ha valót állít, légy pokolra kész,
nincs menekvés, mindegy, merre mész,
maradsz, menekülsz - minden csak hiába,
mehetsz mezőre, sikátorba, várba.
Csak véget érne már e nap uralma,
s egész világunk dőlne le a porba.
Riadót fújjatok! Szélvész, dühöngj!
Vértben érjen halálom, ha jön!

14.

MACBETH
Hiú remény, felesleges erő.
A légből vért könnyebben fakaszthatsz,
mintsem hogy engem bárhogy megsebezz:
halandókra tartogasd kardodat, mert
varázslat véd. Kit asszony szült, nekem
soha nem árthat.

MACDUFF
Szeszélyes varázs. Erre nem számítottál,
bár angyalod tán elmondhatta volna:
engem, Macduffot, méhéből anyámnak
idő előtt kivágtak.

MACBETH
Átkozott a nyelv, amely kimondta ezt,
elraboltad mind, mitől még férfi voltam!
Ne higgy többé ördögökben, pokolban,
hazug szavakkal elcsábítanak,
fülünkbe súgnak rég vágyott jövőt,
s reményünk széttörik. Nem harcolok veled.

MACDUFF
Térdelj le hát, te korcs,
s maradj mementó, bámulni való,
ritka szörnyfej kint, póznára tűzve:
s alatta majd szép betűkkel betűzve:
„Ez volt ördög-zsarnokunk!”

MACBETH
Nem térdelek, nem adom meg magam,
Hogy csókolhassamam Malcolm lábai
előtt a földet, majd meglincseljenek.
Bár Birham vadonja Dinsinane-ig eljött,
és nem voltál sosem asszony szülöttje,
mégis megpróbálom utolsó erőmmel:
testem legyen pajzs, Macduff, érted ég,
s átkozott lesz, ki így szól: elég!