Tűzfalon csurran a felhők nyála:
egy óriási őszi guache.
Járdakő cuppan utca sarába,
ami terel, nem más csak emlék-gulyás.
Huszonöt wattba bámul Mária,
szorítva magához gipsz-kisdedét.
A kerítésen rozsda-malária,
várva feledés apró kis neszét.
Kiégett kémény görbül a házra.
Büszkén Vátig is elintett egykor,
most csak kormozó tégláit rázza
és néha veréb száll róla meg por.
Nem kiméra hajt a szélső házig.
Emlékpihék lebbennek odabent.
Szemem mögött régi tűzfal ázik,
odakint kútláncban rezzen a csend.