ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Színház

Befejeződött ez a hosszú
és érdekes szerep
és kinéztem végre a fejemből
most, gondoltam, most minden eldől
de nem
valami idegen
lendülettel
talán lépés közben
kezem az űrben félúton
a fent még messzi, a lent közel
de semmit sem jelent, már tudom
e félbemaradt mozdulat
                nem történt semmi

csak egy színész helyett
aki még meg sem született
de már beteg, súlyos beteg
beugrottam abba
az értelme-nincs darabba
mely úgy tűnik sosem ér véget
mielőtt elkezdődött volna
ebben kerestem menedéket
úgyszólván spontán
feláldoztam halálomat
amit az élettől féltek

a valóság gonosz mesévé lett
hazugsággá nőtte ki magát
s itt mellettem egy másik színész
akin egy lombik a kabát
varázsvesszejével csapkod
egy harmadik krumpliorrot
visel, s nevet,, hamisan, karcosan nevet
a negyedik üvölt, mert elfogyott
minden igazi szerep

köddé vált,vagy nem is létezett
ott szemben a tömeg
üres székek ásítanak
függönyök állnak katonás sorfalat
tűzcsapok,, mellettük civil tűzoltók állnak
jegyszedő vasorrú bábák kiabálnak
egy férfi szájkosárral a száján
teli szájjal röhög egy táblán
melyen írva áll: A kutya harap!
a nagy igazságokból ez maradt
- szájában egy kutya-cafat -
nálunk, ahol a sintérek élnek, kábán
láthatatlan belsejű öltönyök egymásnak rontanak
széklábakat tördel a besüvítő főnszél
most, most mindenkit kifosztanak
nem kérdezve: te honnan jöttél?
nagy cápákat a kis halak
törpét dicsér egy óriás: nagyra nőttél !
az árokban zongora zörög
minden büdös hulla a nászágyba költözött
egy főkötős leány meztelen kebleit rázza
tej fröcsköl a pereceire
csecsemője Einsteint magyarázza
és fogatlan mosolyú hülye
ki önmagát is magázza
tekintettel dédszüleire
előhúz valamit kalapjából okádva
közben vasalt nyakkendőire
ökleit a többiek felé rázza
azt állítva, hogy ez az Ige
szobafestő rak tapétát Mona Lisára
feledjük el gyorsan, ami elmúlt
álomból álomba ébredek
alattam valaki elnyúlt
ébresztő tabletták kellenek

nem, mindez csak álom lehet
mondja az ötödik, az okos színész
de ajtók, azok tényleg vannak
hiszen rajtuk át rohannak
be a farkasok - oda nézz!
mondja egy vérszomjas fekete bárány
- láz, de nem álom. Megsiratnak
könnyek nélkül bömbölő vénasszonyok
(helyette nyáluk bőven csorog
ráncos, szakállas állaikra )
míg egy eltévedt, lassú pipaszikra
hull a szétzúzott plüss-bútorok alá
meggyullad minden, és megkönnyebbült sóhajjal
ez a valami, amit színpadnak hittem
összedől
és összeomlik végre minden
ami emlékeztetett arra
amin most tényleg állunk, a talajra
a vér megindul ereimben
megindulok, bokáig vérben járva
de lassan

már nincs miért sietni
valaki ordít, hogy: ennyi!
emberek,lehet hazamenni
lehet hazamenni
emberek
lehet
haza
______________________________

oo2o6o1bg