Szalagos fánk
(igaz mese − Mirának)
Elsőként a liszt került a tálba,
vizsla szemmel ha már átszitálta.
− Úgy… gondolom-formán –
a liszt súlyát csak így kommentálta.
A kályhán csuporban langyuló tej várta,
hogy cukros élesztő kerüljön
torkába, és tál-középre, a kis
mélyedésbe csipetnyi só, porcukor
kísérje: édes legyen, hogyha szilvalekvár
nem maradt már tavalyról a fánkra.
Az élesztős tej − míg a próbát
állta − drága mama addig kifundálta:
elég a négy tojás sárgája, a fehérje
jól jön majd a diós csigába.
Kezét hosszan, a nagy lavórban mosta,
és a tésztát lágyan dagasztotta.
A gyerekszem meg kíváncsian leste,
hízik-e a tészta kidolgozott teste,
s a legfürgébb rajt’ az első hólyagot kereste.
Illat lepte ilyenkor hosszan be a házat.
– Jóféle zsír ez, jobbat a városi
urak sem olvaszthatnának,
és − gyorsabban percek sem szaladnak:
tálba hullt a porcukortól részeg,
foszlós fánk-had.
Ha fánkot sütök, kiállja a próbát,
ám mindhiába keresem szalagját…
− Májusfákon lengedezik árván,
vagy egy legény hordja a kalapján
− nevet apám büszkén, a másvilágról,
fánksütéskor, ha meglátogat:
illat lengi át az álmomat.
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges