• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Szegény Vitriola

    |
    Boér Péter Pál képe

    Hihetetlenül kiegyensúlyozott arcvonásokkal szemezett a plafonnal, László, az egyedüli, aki vaskos testalkatával, harmonikus nyugalmával, egyértelműen a kis közösség legfittebbjének látszott. Így, az összes látogató tőle kért tanácsot és egy beképzelt bunkónak könyvelték el, mikor ugyanazzal a rezzenetlen békességgel, rájuk ügyet sem vetve, egy szót sem válaszolt.
    Történt hetekkel korábban, hogy egy kis ínyencségnek megfelelő, vasárnap kora esti lustálkodást engedett meg magának. Tudniillik ő a hét, hét napjából, általában mindegyiket végigdolgozta egészen addig. Akkor, a vele szemben üldögélő - féltenyérnyi zöldre sminkelt szemaljú, kiszolgáláshoz szokott, talán szoktatott – felesége két mondata között oldalra dőlt és a padlóra feküdt. Picit még rezgett a jobb oldala, aztán lecsendesedett. Olyan volt, mint aki tágra nyílt szemekkel alszik, vagy inkább - kicsivel korábban, még útra készülődései közben - egy frissen, örökre eltávozott.
    Az asszony, mindennel kiszolgálásának tudatában, előbb oldalba akarta rúgni, aztán nagyjából negyed órán át üvöltötte.
    - Kelj már fel te mocsok! Elhiszem, hogy fáradt vagy, de határidős munkát végzel, ilyenkor nincs lazsálás, négykor kelned kell! Még beszélgetünk egy kicsit, aztán megvacsoráztat a cseléd - olyan kéjesen mondta ki ezt a szót - majd dögölhetsz az ágyban, de ne fetrengj itt a nappali kellős közepén! Úgy elrondítod a képet, mint gobelinbe falazott játékmaci!
    Valahol hallotta, hogy létezik a betegség fogalma és most bajba keveredett, mert mindent - a sminken, étkezésen, alváson és fürdésen kívül - más csinált helyette. Egyedüli igaz szórakozása, nagy képernyős televíziók méretére tátott, manduláját jól láttató szájjal, a nap egész ideje alatt, pasziánszozás helyett üvöltött, az akkoriban igencsak szokatlan, rendes munkaidőben cseléd funkcióban alkalmazott, náluk dolgozó nőre. A telefonálást sem egyedül intézte, sőt még a törölközést sem. Halvány fogalma nem volt, hol a telefon-notesz, telefonkönyvet kezelni sem tudott, hiszen az bonyolult, hozzá nem illő, alantasokra tartozó bambavigyorság csak. Módos doktor telefonszámát, az ordítozás után tíz perccel, valahogy megtalálta és tárcsázott.
    - Jó napot, vagy estét! Bocsánat, kérném a doktor urat! A férjem, azt hiszem kisebb rosszullét mímelésébe keveredett. Négy órakor munkába indul, meg kellene gyógyítani!
    - Nem lehet asszonyom, most pillanatnyilag semmilyen körülmények között nem tudom - ha menten vízbuborékká változom, akkor sem -, telefonhoz hívni férjemet.
    - Nézze megfizetem, viszünk cseresznyét, vagy ha maguknak az kell, pénzt, csak hívja már az urát!
    Hortyogott, fortyogott a kagylóba, a csak felszólító módhoz szokott asszony.
    - Az történt kedveském, hogy minden előzetes bejelentés nélkül kilyukadt a mellhártyája, tegnap műtötték. Közben újra kellet éleszteni.
    - Na, most kórházban van?
    - Igen.
    - Különben egy normális orvosnak tényleg ott a helye! Biztos van ott telefon, ha megadja a számot, felhívom. Mindenképpen kell a segítsége!
    - Nem lehet hölgyem, még majdnem kómában van…
    - Hát ilyenek ezek az orvosok, most mi a fenét csináljak?
    - Szerintem hívja fel Faragó doktort…
    - Meg is teszem. Tudja mit, van ő olyan, mint a maga férje, sőt lehet hogy jobb is. Diktálja azt a nyavalyás számot - és ezt már ordítva mondta -, minek képzeli magát ez a maga férjecskéje. Ezért van a rengeteg beteg, egyszerűen nem jön a telefonhoz, megműteti magát. Ugyan kérem, szégyellhetné magát!
    A feleség hökkenni sem tudott a fájdalmasan kínzó lelki görcsben. Azon is túl volt, hogy pettyes allergia lepje el, amikor Vitriola asszony rácsapta a kagylót.
    Ez ajkába harapott, sokszínű haját megkócolta, amitől még mérgesebb lett, a sminkje is károsodott. Aztán nagy nehezen - gyakorlat híján, időbe telik a bonyolult tárcsázás tevékenységének végrehajtása -, megejtette a hívást.
    - Jó estét, a férjét kérem!
    - Nem tudom a telefonhoz hívni.
    - Ne játsszon már maga is Faragóné, küldje a doktor urat, tudja mit, zavarja a telefonhoz! Annyit fizetek, amennyi csak akar, de jöjjön már, mert ez a nyavalya itt tesped a
    szoba közepén. Meg kell gyorsan gyógyítani, hogy reggel négykor folytatni tudja amit elkezdett!
    - Nem tudom - suttogta az asszony.
    - Mit nem tud, ne ismételgesse magát!
    - Tudja, olvasott a lelkem.
    - Mit érdekel a maga lelke! A maga lelke olvasgatni szokott? Érdekes szokásai vannak, de ez engem nem érdekel. A dokit küldje hamar! – fortyogta.
    - Aztán felnézett és annyit mondott “Szóval ez ilyen. Egészen más mint elméletben, könyökből”. Bal kezét kinyújtotta és örökre ökölbe szorult…
    - Hülyékkel vagyok körülvéve, a dokit küldje!
    - Meghalt…
    - Ez őrület, mit meg nem engednek maguknak ezek a - betegeket veszélyeztető -, minek nevezzem orvosok! Még hogy orvos, szóval egészségügyi személyzet.
    Vérlázító! Na ott egye meg a fene, lássa kivel van dolga. Mielőbbi gyógyulást a férjének és kellemes részvétem! Valami ilyesmit szoktak ilyenkor mondani. Mondja,
    most mi a fenét csináljak?
    - Tudnám javasolni a mentőket…
    - Akkor, még egyszer kellemes részvétem!
    Paff, lecsapta a kagylót. Doktor Faragóné nem volt abban az állapotban, hogy röpke pillanatképekben derengjen. A délelőtti sokktól egy perc alatt elfelejtette az egész
    beszélgetést.
    Nem volt könnyű a mentő hívása, előbb a tűzoltóság sikeredett, akiktől tábornoki hangnemben követelte, hogy értesítsék a mentőket, mert a férjével nagy baj van. Hogy megy reggel dolgozni, ha nem gyógyítják meg? Végre megérkezett a segítség, elvitték. Három hét után került a rehabilitációra. Már semmijét sem tudta mozgatni, egyetlen szót sem bírt kiejteni, azt sem lehetett tudni, érti-e amit hozzá beszélnek. Csak feküdt és nézett csendesen, nyugodtan. A plafon volt a legkedvesebb társa. Igaz, ha akart volna sem tudott volna mást nézni. A mozgolódás luxusát, ami olyan természetes mindenkinek, piff-paff elveszítette.
    Ez olyan hely, ahol nem tartanak - orvosi szempontból - örökre kilátástalan eseteket, mint Lászlót. Így Vitriola asszony keserves bánatára, egy nap azzal fogadták.
    - Itt a zárójelentés, haza lehetne vinni a kedves férjét asszonyom.
    Előzőleg mindenkinek degeszre tömte a zsebét, látták, hogy van miből, nem sajnálták, elfogadták. Látogatási időben egyetlen alkalommal sem segédkezett, még az etetésben sem. A férje érdekes módon beszélni nem tudott, nem volt arcmimikája, de csodálatosan nyelt, tátotta a száját és a kanálról elégedettnek tűnő mosollyal
    falta, nyelte az étket. Kisebb és nagyobb megrázkódtatások - amitől Vitriola asszony öklendezve a száját fogta -, történtek. Naponta többször tisztába kellett tenni. Körberohangálta az egész kórházat, az osztályvezető főorvostól az igazgatóig, a főnővértől alnővérekig, de sehogy nem tudta meghosszabbítani a lehetetlen rehabilitációt. Ennek az esélye sohasem nulla, de sokszor, nem több, mint a zöld spirálalagutak nem létező egymástetszése.
    - Nézze hölgyem - mondta a kezelőorvos - a férje nem fog reggel munkába menni.
    - Akkor mennyi idő múlva?
    - Valószínűleg soha! Látja, itt a végleges nyugdíjazása.
    - Maga most hülyéskedik velem? Mi a fészkes francból fogunk élni? Különben mit gondol, miből fizetem a gondozó személyzetét?
    - Mondjuk legyen maga a gondozó személyzet...
    - Ugyan kérem, előbb lennék almából terepjáró, mint hogy...
    - Ne beszéljen hülyeségeket, inkább konzultáljon a főnővérrel, aki elmagyarázza a teendőket!
    - Ilyen nincs, az összes piperecikkem fogyóban, ronda a sminkem is, elcsúszott, alig van már hajfestékem. Mondja kedves főnővér, mit lehet csinálni? Olyan hülyeséget beszélnek itt ezek az orvosok!
    - Semmit! Tudja, jól megtömte a zsebünket. El is fogadtam, mert megdolgoztam érte.
    - Igen, igen! Maga megszokta ezt a mocskos bűzt, talán még szereti is.
    - Én az embereket szeretem, nem a mocskos bűzt! Szeretek segíteni.
    - Mit segíteni?
    -Itt senki nem tudja magától még a dolgát sem elvégezni és a leveskét is, meg minden hülyeséget beléjük kell kanalazni. Na ezt kellene megtanulnia, Vitriola asszony, de ne idegeskedjen, az árt. Még megizzad az arcbőre és lemossa a sminkjét!
    Betegek, orvosok és ápolók között, nagy egyetértés volt, mikor - jó későn – megérkezett a mentő. Nem szerettek volna ennek a hadirokkantnak és hadirokkant társnak
    a helyében lenni. Mert László akár évtizedeket is élhetett volna jó családi háttér mellett, de így ki tudja… Sarokban, az öreg Ambrus meg is jegyezte.
    - Szegény pacák! Ez az egész nő olyan, mint egy rücskös, zöld felmosókefe. Nem akarok budi kefét kefét mondani. Ahogy így látlak benneteket, már ismerve a hozzátartozókat, valamivel mindannyiunknak könnyebb helyzete lesz azt hiszem, igaz elméletileg kevesebb kilátással. Mondjátok, vajon értette amikor kicsivel előbb az ágy lábánál harsányan elüvöltözte, "megértetted, szólj ha vizelni kell". Az a szerencsétlen, nem hogy szólni nem tudott, de nekem úgy tűnt, hogy semmit nem ért.
    A szemben ágyról, Béla odaszólt.
    - Tudja Ambrus bátyám, az a rosszabb ha értette! Lehet, hogy az első szótól az utolsóig mindent felfogott, csak nem tudott válaszolni. Sosem lehet tudni...Hát úgy látom, jön a szokásos vizit az esti futóverseny előtt. Ugye ez a Vitriola egyedi? Nem szeretnék a hallgatag helyébe keveredni!

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг