Te a toronyban
Fent állsz rendületlenül.
Kezed bilincsként fonod a korlátra,
Míg a messzeséget kémleled.
Ott állsz, önmagad mindentől elzárva,
S tornyod lábánál aprón,
Néha lángolva, sajgón,
Néha elveszve: én vagyok.
Egyszer-kétszer lenéztél,
Kezed is nyújtottad, hátha elérsz,
De mindig olyan messze
Voltam… Te: a hatalmas, a merész,
Szemed az eget falja,
Hisz’ a torony alja
Mindig ködbe vész…
… de tudd: itt állok
Halkan, csendesen a fűszálak között.
Nézem a tornyod,
Mely ma is díszbe öltözött.
Bár ne látnám idelent állva,
Hogy porladnak szétmállva
Súlyodtól a falak!
- P. S. Marianna alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges