Mint tűnő napfény az alkony-égen,
szívemben is csitul a bánat,
de esténként ma is megidézem
az arannyá érett relikviákat,
és sok év után is visszavárlak.
Akár ha angyalhad kisérne,
életre kelnek az esthomályban,
hajlongnak egymás énekére
álmos felhők közt tünde árnyak;
ott rejtőzöl egy fénynyalábban.
Mintha a mennybolt ünnepelne,
ízzó verőfény az ég nyugatra,
színarany láng a naplemente,
lobban ezernyi csillaglámpa,
és én csak várlak, egyre várlak...
Asszociáció: Endrődi Sándor, Visszavárlak. http://csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.hu/2012/01/endrodi-sandor-18...