ZÖLD
Susogó szellő
suhan a lombon
szótlanul.
Barkát bont a fűz,
hajlong a nádszál,
tavaszt vár.
Hűséges remény
fáradhatatlan
útitárs,
zöld tollú madár,
amit a lélek
kibocsát.
Örökzöld kertem
mélyében szunnyad:
néma vágy;
vibráló fényben,
sűrű sötétben
megtalál.
Csöndből született
bolyongó remény –
maradj még!
Ha szólít az Ég,
Isten tenyerén
kizöldül.
Szárnyra kelt lélek
égi fényeken
nemesül.
*
saját fotó
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges