ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Sarlós Boldogasszony napján, 1951-ben születtem Budapesten, és még most, megvénülten is eljárogatok olykor alternatív rock-zenekarok (Balaton, PUF, Európa Kiadó, Korai Öröm, Sziámi stb.) koncertjeire, ahol bizonyos ifjak kicsit furcsállva nézik ősz hajamat, szakállamat, szemüvegemet, és meglepődve veszik tudomásul, hogy halkan – csakis halkan: nem tombolok - magamban végigénekelem nevezett zenekarok számait. Más ifjak, akik ismernek, szívesen akár szóba is elegyednek velem.
Átéltem a huszadik század második felét, és tíz évet a huszonegyedikből is.
Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás országlása idején jártam óvodába; megéltem Kádár kemény és puha diktatúráját, megéltem a rendszerváltásból immár húsz éve.
Így és itt éltem, élek, de – hej! – álmodozásaimban mindig másutt éltem, és másként éltem.
Elmondom, hol és miként. Háromszorosan mondom el.

2. Li Maro-ci

Ó, Kína, Középső Birodalom, Bölcsek szülőföldje, bölcsesség forrása! Ginzeng-tea és aranylótusz-füstölő illata száll, száll…

Vu Cö-tien – Li Shi-min császár ágyasa - hej, gonosz asszony volt, ki császárnőként fölmerészkedett a trónra, és akit aztán Tang Hszüan-cung lekergetett ama fényes trónról, és maga ült helyébe. Ám uralmának vége felé a Mennyei hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas Jang Kuj-fej és családjának kezébe került, miközben a császár a szerelemmel foglalta el magát. Föl is lázadt An Lu-san tábornok a dinasztia ellen, és csak nagy nehézségek árán teremtődött meg ismét a Mennyei Béke.

E zord, zavaros időkben – 772-ben, csieng tan csié második napján - született Hsziengcsanban Li Maro-ci, a bölcs és nemes költő, elszegényedett, ám előkelő család sarjaként.
Születése a fém-nyúl jegyére esett, ezért hát nem volt benne semmi forradalmi, semmi viharos, szenvedélyes. Mint minden nyúl, megbízható és jóindulatú, bár néha kissé fondorlatos volt. Sok barátot szerzett, de vágyálma a család volt, mely sosem adatott meg számára. Szeretett anyáskodni, ápolni, gondoskodni másokról, olykor kicsit körülményeskedő volt, nehezen - és nem szívesen - hozott döntéseket, fõként fontos dolgokban. Noha gyönge és ingatag volt, azért megpróbált mindenben erősnek mutatkozni. Ízlésvilága, viselkedése konzervatív, a hagyományok értékrendjébe ágyazott volt. Égi jele is művészi, elsősorban irodalmi jövendőre szánta.
Kiemelkedő tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, hivatalnoki vizsgáit is egészen fiatalon tette le, majd a császári könyvtár kollátora lett. 808-ban a Hanlin Akadémia tagjává és császári tanácsadó cenzorrá nevezték ki. Szókimondása miatt azonban hamarosan lefokozták a trónörökös intésére kirendelt mesterré.
812-ben aztán távoznia kellett az udvartól is.
Ennek oka „botrányos viszonya” volt egy nála húsz évvel ifjabb, középosztálybéli lánnyal, a szép nevű Lü Sému-huával.
Lü Sému-hua nem csak szép nevű, hanem – nevéhez méltóan – szép arcú is volt: szeme tengerszem-színű, haja ében, keze lehajló cseresznyeág, termete aranylótusz.
Hej, be rosszul is mozdult pennám, mikor azt írtam: viszony. Nem viszony volt az, hanem igaz szerelem. A negyvenéves magával rántott a szerelem révületébe egy húsz évest: így volt ez pontosan.
Mindenesetre kitört a Középső Birodalom legnagyobb botránya, és Linek mennie kellett a száműzetésbe: Csiangcsouba helyezték át helyettes alprefektusnak, három évvel később pedig Csongcsou kormányzója lett. Száműzetése alatt a taoista és csan-buddhista tanokban mélyült el, és csak költészetének élt.
Ebben az időben már Kína-szerte ismerték műveit.
820-ban Mu-cung császár visszahívta az udvarba, majd 822-től három éven át Hangcsou kormányzója volt; vízszabályozási és gátépítési munkákat irányított a Nyugati Tó környékén. 825-ben Szucsouba helyezték át, aztán 836-tól ismét az udvarnál kapott magas hivatalt: a trónörökös kisebbik tutora, majd az igazságügyek minisztere lett.
842-ben visszavonult, álmodozott és álmodozásában Lüről álmodott: hókarjáról, ébenhajáról, tengerszín szeméről; utolsó éveit Hsziangsanban töltötte, nagy lelki békességben, és ott is halt meg 846-ban.

Mondják, mesélik: egy nap, mikor Hyakujo látogatóban volt Linél, egy csapat vadliba repült el felettük.
„Mik ezek?” - nézett fel Li az égre.
”Vadlibák, uram.”
”Hova repülnek?”
” Már el is mentek, uram.”
Ekkor Li hirtelen úgy megcsavarta látogatója orrát, hogy az felkiáltott fájdalmában.
”Azt mondod, elmentek? Mind itt vannak a kezdetektől fogva, és itt is lesznek!” - harsogta Li, és Hyakujo ekkor megvilágosodott.

Mondják, mesélik róla, hogy egy nap azt kérdezte egy szerzetes: ”Hogyan tér vissza a köznapi világba az, aki megvilágosodott?”
Li így felelt: „A széttört tükör nem ad többé képet, a lehullott virág nem tér vissza szárára.”

Mondják, mesélik: aggkorában egy gazdag hsziansani herceg volt a tanítványa, aki egy nap azt mondta neki: „A kertemben van egy nagy kő. Én azt gondoltam, hogy valamelyik szobrásszal kifaragtatom abból a Megvilágosodott szobrát. Mit gondolsz, barátom? Lehetséges lenne?”
Li azt felelte: „Hogyne, ez lehetséges.”
De a tanítvány csak megkérdezte még egyszer: „Biztos? Nem lehetetlen?”
”De, az.” – felelte Li. – „Most már lehetetlen.”

- folytatódik -