ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Signor Veneranda beül egy étterembe.
„Óhajt étkezni Uraságod?” – kérdi a pincér signor Venerandától.
„Természetesen.” – feleli signor Veneranda. – „Mint mindenki, olykor..”
„Spaghetti mártással, rizottó, zöldségleves?” – kérdi a pincér, az étlapról olvasva mindezt.
„Hogyne!” – mondja signor Veneranda -. „Ám kihagyta a borjúsültet, a szalámit, sonkát, halat, a sült borjúlábat milánói módra, az aprópecsenyét, a vagdaltat, a roston sült marhahúst és még jó néhányat.”
”Igen” – dadogja a pincér –, „de én csak azt szeretném tudni, hogy jelenleg mit óhajt fogyasztani?”
„Jelenleg semmit sem.” – mondja signor Veneranda. - „Az imént étkeztem, nem vagyok éhes. Szokásom étkezés közben enni, ám ebéd után nem nagyon eszem egy darabig. Ön szokott közvetlenül evés után enni?”
„Nem, nem: soha!” – dörmögi a pincér, és nem tudja, miről is beszélnek. – „De azért önnek bármit szívesen kihozok, ha kér valamit enni. Ebédidőben mindenki eszik…”
”Csak hát én nem akarok most enni!” – ezt már-már kiáltja signor Veneranda. – „Szívesen ennék majd később valamit, de nem akkor, amikor mindenki eszik…! Nem is értem, miért csinálnak az emberek olyan nagy ügyet az evésből?”
„Legyen olyan jó, ne tegye ezt velem!” – kéri a pincér. – „Ne tegye, kérem, hogy nem eszik! Egyen valamit, kérem szépen!”
„De hát megismétlem: én szeretnék enni, és enni is fogok!” – szól kiáltva signor Veneranda. – „Mondtam én Önnek bármi egyebet? Annyit mondtam, hogy e pillanatban nem vagyok éhes, hisz most ettem! Ezt mondtam, vagy nem?”
”Jó!” – sóhajt föl a pincér. – „Akkor mit parancsol Uram? mit hozhatok?”
”Semmit.” – mondja signor Veneranda indignálódva. -„Egyáltalán semmit sem!”