Hajnaltól égig nyúló mosoly
a lány párába öltözve fekszik
esőcseppek kopognak a párkányon
a kép a falra vetül belülről
mossa a repedéseket balról.
Bennem szerelem lánctalpak
taposnak hosszú szombat délután
hátára és aranyló kezekkel
mászom ki önmagam árkai közt
a szeméből kúszó érthetetlen fény felé.
Mozdulatlanná vált minden
kívül a város valami tegnap
megfeneklett halk hajó
horgonyán ülnek sorban
a vágyak ölükben érintés lepedőkkel.
Esőcseppek a párkányon
a lány bőre selyem erdőként
terül el a végtelen felé
bennem szerelem párkányain
üldögélő lepkék sodorják arcává a kávéillatot.
______
2013-02-04