A haldokló tévék utolsó szürkéi
falkaként marnak a szemekbe
az utcákon semmi apokalipszis
csak csendes halál leskelődik
ajtók és ablakok reteszelt
mocskos üvegén át
Kiégett hangok rázkódó
utolsó szavakban aztán elfogynak
akár a levegő.
Semmi fennkölt bús vagy
hangosan csikorgó
csak halott vagy
ebbe más is belehalt már
mézízű ráncos cukorpapírrá
kopott mögötted az élet
amit a csatornafedél felé
sodor az esti szél
jobb ez mint jónak lenni szerteszét.
2019.04.18.