ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Barátságos, nyílt, vidám teremtés volt Tímea, így nem csoda, hogy sok barátra, jó pajtásra tett szert.
Most is, a főiskolai elhelyezkedés alatt, - matematika-fizikát hallgatott - több ajánlatot kapott, hogy szívesen fogadnák szobatársul a bentlakásban. Végül egy falujabeli kolleganőjével költözött be a kétágyas kollégiumi szobába. Alig helyezkedtek el, a portáról felszóltak este, valaki keresi, jöjjön le.
Az a kékszemű fiatalember volt, akivel a nyári kirándulások alatt ismerkedett össze. Wolfgangnak hívták, és a tíz éve kivándorolt szász család sarja volt.
Dolga akadt most a fővárosban, és kinyomozta leány címét. Úgy került ide.
„Mint derült égből a villámcsapás.”
Nagy volt az öröm. És nagy lett a szerelem…
A fiú úgy intézte a dolgait, hogy a munkája révén gyakran kelljen a fővárosba jönnie. Ilyenkor minden szabad idejüket együtt töltötték.
Otthon egy szót sem szólt Tímea az édesanyjának, de ő valamit mégis sejthetett, mert állandóan leckéztette a leányát. Meg fenyegette.
- Meg ne tudjam, hogy ott messze a főiskolán „összeszűröd a levet” valakivel.
- Ne félj, anya.
- Nehogy azt adja az Isten, - kiabálta – hogy valami fővárosi ficsúrral lássalak!
Szerette volna Tímea elmondani, hogy van valakije, aki ragaszkodik hozzá és ő is. De ilyen körülmények között szóba sem jöhetett ilyen bizalmas közlés. Engedelmesen végezte a rá kirótt munkát.
Az volt a szokás, hogy szünidő alatt a gyerekek is tetemes részt kapnak a házimunkából. Nem volt ez alól kivétel, akár milyen terhes is volt az sokszor.
A szünidő lassan telt a napi fizikai munka, és a feszült légkör miatt.
Tímea édesanyja a férjét sem kímélte. Mikor késő délután hazajött a hivatalból, ahol dolgozott, neki is a kezébe nyomta a kapát, vagy kaszát.
- Meg kell kapálni a cukorrépát! – jött a parancs és nem volt kifogás.
Máskor a sarjút kellett lekaszálni, vagy a nyári krumplit kiásni. Minden napra mindenkinek meg voltak a feladatai.
Szeptemberben kezdődött a következő tanév. A család a szokásos módon készült. Anya most is felkísérte a lányát. Segített berendezkedni a bentlakásban.
Máskor szívesen marasztalta Tímea az édesanyját, de most alig várta, induljon már vissza, haza. Bármelyik pillanatban betoppanhat Wolfgang, és akkor elszabadul a pokol.
- Neked az a dolgod most, - hagyakozott anya hazaindulás előtt – hogy tanulj, hogy fejezd be sikerrel ezt az évet is. Fiúzás nincs!
- Nincs, nincs – bólogatott engedelmesen Tímea.
Végre becsukódott a kollégium kapuja anya mögött.
Másnap jött meg Wolfgang, szokatlanul izgatottan. Tímea most is kitörő örömmel fogadta, de a fiú félrehúzta a társalgó sarkába és hevesen magyarázott valamit. A leány kipirulva hallgatta, majd felszaladt a szobájába. Kevés idő múlva kis piros bőröndjével jött le a lépcsőn.
- Egy kicsit most elmegyek - szólt szobatársának –, ha valaki keres otthonról, mond, hogy kirándulni mentem. Légy jó! – tette még hozzá, megsimogatva barátnője arcát, és kiviharzott az ajtón Wolfgang után.
De nem jött vissze se másnap, se harmadnap. Befutott ellenben Tímea anyukája. Magából kikelve:
- Hol van Timi? – kiabálta – Így vigyáztál a társadra? Hol van?
Alig lehetett lecsillapítani éktelen dühét és elkeseredését.
- De hát, mi történt?
- Mi történt? Mi történt? – kiabált újra – Ne tettesd magad! Tudod te jól, hogy hova ment!
- Kirándulni!
- Kirándulni? Hahaha! Férjhez ment, valami jött-ment külföldihez! Hamburgból telefonált az este…
Miután kellőképpen kidühöngte magát, elrohant, de meghagyta, hogy rövidesen visszajön összepakolni a lánya holmiját.
Estefelé meg is érkezett, de csöppet sem nyugodtabban, mint ahogy elment.
- Képzeld a diplomáját is kikérte, meg a leckekönyvét. Ez előre készült! Így becsapni engem! Így becsapni! Ez soha meg nem bocsátom nekik…
Azért lassan megbékélt, ahogy teltek a hetek, hónapok, és jöttek Tímea lelkendező sorai, majd az egyre értékesebb csomagjai, küldeményei. De az igazi békét egy kis jövevény érkezése hozta meg. Megszületett Tímea szőke hajú, kékszemű kislánya.
*
Jó év elteltével találkoztam Tímea édesanyjával a nagy karácsonyi bevásárlás izgalmai közepette. Gyerekjátékokat, férfi és női kozmetikumokat vásárolt éppen.
- Kinek vásárolja, azt a sok szép csodadolgot? - kérdeztem őszinte csodálkozással.
- Az unokámnak, a lányomnak, meg a két férfinek – válaszolta lelkesen.
- Két férfinek? –értetlenkedtem.
- A vejemnek, meg a férjemnek. Az kettő. Nem?– nevette el magát.
- Hát már nem haragszik Tímeára, meg Wolfgangra? – értetlenkedtem – Megbocsátott nekik?
- De én soha nem is haragudtam rájuk!
Erre már nem volt válaszom, és tovább sodródtam a tömegben.
A szívem mélyén azért örvendtem, hogy már csupán én emlékszem a kollégiumi kínos jelenetre, amikor Tímea elment a kékszemű fiúval.