szemedben aszály
hét nap tűz
arcod lázrózsáiban
az ördög kertésze
gyönyörködik
hóról álmodsz
visszatérő tavaszról
de csak sivatagi por
ülepszik levegőért kiáltó
tüdőbolyhaidra
halálmadarak bélelik ki
fészküket időddel
hogy új szörnyek
szülessenek benne
a reggel lángpallossal ébreszt
szilánkokra zúzza
vékonyfalú épphogy-álmod
nem tudod letörölni
pupilládba égett árnyaidat
szíved kolostori csendjét
zaj be nem töltheti
már alig hallom
azt a drága ütemet
mely táncra készteti vérem
csak tünékeny akkordok keringnek
víz alatti gyászzene
egy betemetett bányatóból
vérszirmot hullat ajkadra az este
utolsó sóhajod homlokomra ég
jel billog megfejthetetlen enigma
oda emigráltál
ahol már nincs szükség beszédre
mégis velem maradtál
- minden szavamban