- Hogy vagytok? – kérdezem Laurát.
- Köszönöm, megvagyunk... – jön a bizonytalan válasz.
- Rezső? Még most is, annyit iszik?
- Sajnos. Mindennap. Úgy kell, esténként összeszedjem a kocsmából, vagy árokpartról.
- Bánt is? – folytatom a kérdezősködést - Látom a szemed körül a monoklit.
- Gyakran – sóhajtja.
- De hát, miért nem rúgod ki? Miért nem hagyod ott? – háborgok.
- Tudod, mégis csak a gyermekeim apja.