Szóval ha hallanád néha
a kikötőt ahogy tengerre vált
a folyó a bőr alatt és remegő
vitorlákkal rajzolja búsra
vágyaimmal az ég alját.
Talán értenéd mit szól a száj
mikor csend csepegés üvölt
éjszakánként a betonból
mert a város alszik te lélegzel
én fonnám a hálót ágyékod köré.
Én is unom hidd el a balladát
arról milyen ha belülről marják
a testet a kutyák úgy ébredek
néha ahogy te alszol el
remegnek a dolgok szemfény fakul át.
A kikötő halkan ölelné a tengert
megtorpan mert betonba öntve a vége
a mozdulat széttárt tenyér marad
kövek köhögnek a bárban senki
édes pezsgő foltja a zongorán.
És megint egy hajnal barátok hangja
hátul a tarkó mélyén visszhang
keskeny szerelmek bő járdáin
megtépi bőröm a napfény
halszagú csók a párnám kikötő.
2011-09-14