Visszapattan és dobog
Ott az a torkolat
a kifakult folyó végén
a víz morog
konok krákogással
mossa csak mossa
az álmok partjait.
A vágy gúzsba kötve
fekszik a vérbő tavasz
rohadtul zöld ágyán
meghallgatja, ahogy
dobog a szív és sóhajt
ott bent a lélek (még élek).
Karokban és kerekded vállakon
bújik meg az érzéki szobrokba
kövült gránit szenvedély
gyomortól ágyékig összeér
valami, ami sóhajt és remeg
dübörögne, de épphogy zihál.
Aztán eléri a kifakult folyót
bokáig, térdig és egyre süllyed
a combok a köldök
a mellbimbók duzzadón
a hullámok legtetejével
habzó áramlatokban tűnnek el.
Szóval megint tavasz
vagy nem is tudom
túlságosan józan
részegség tartja a szárnyam
végtelen mínusz egy lépésről
is csak téged akar ez a kialvatlanság.
A földre zúdul a forró kávé
a hold röhögve nyalja
az ablakon át a tarkóm
dühösen vágom a szívem a falnak
persze újra visszapattan és dobog
végtelen plusz egy lépés hiányzik még.
2019. április 9.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges