Újhold sarlója feszengett felettem,
az éjbe most rejtelmek csendjét szőtte,
megittam a maradék bort, s fizettem,
s búcsúzóul még megálltam előtte:
mesélj nekem te sejtelmes holdszelet,
szeretted-e lényem, s most hogy utazom,
görbe ajkad sír-e, vagy csak kinevet?
Bár mindegy, úgy sincsen miért maradnom….
Tudod, úgy voltam én,
mint az a palackba zárt szellem,
amelyik elhatározta,
hogy aki az első ezer évben kiszabadítja,
annak jutalmat ad.
De az eltelt három nap már többnek tűnt,
mint ezer év.
éjjel megnyílt az égbolt
és beléjük nőttek a fák
határokat nem keresve
lehetetlent nem ismerve
pátoszra hangoló szavaktól
szándékkal elzárt elme
figyel éberen négy égtáj felé
Összekuszálnak az álmok,
álnokul ül meg az est,
csendben a tegnapi lángot
szítja a lám sose rest
dalcsiholó konok óra.
Fogantam valahol
lettem kihordva
parányi gomb
akasztva
cérna horogra.
Elmondhatnám neked
ékes szavakkal
Amikor gyerek fejjel
meséket hittem,
s két kezemmel
kantákat vittem,
nem gondoltam
milyen egy érzés,
mikor anyám okozza
a legnagyobb vérzést
szívemben és számban egyaránt.
Nekem ezt hozta titkon a mikulás.